KELETI GYÖRGY, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! A rendszerváltás óta eltelt tizennégy esztendő alatt a honvédelem vált az egyik olyan kitüntetett területté, ahol a törvényalkotói munka a legtöbb változást eredményezte. Ez a folyamat többségében nem új törvények megalkotását, hanem időről időre a már meglévők csomagszerű módosítását jelentette. Ennek oka, hogy a változások zömükben egy-egy jelentős eseményhez kötődtek. Gondoljunk csak arra, hogy a rendszerváltozáskor még a Varsói Szerződés tagjai voltunk, 1999-ben pedig hazánk már felvételt nyert a NATO szövetségesi rendszerébe. Néhány napja pedig az Európai Unió teljes jogú tagjaiként felelős részesei lettünk az Unió közös kül- és biztonságpolitikájának. Érthető, hogy ezeknek a történelmi jelentőségű biztonságpolitikai változásoknak a törvényekben az adott eseményhez képest nem korábban, de nem is késve, rövid időn belül tükröződniük kell.

Amint ismert, az idevonatkozó jogszabályok közül a legfontosabb a honvédelmi törvény módosítása, amely úgynevezett kétharmados döntést igényel. Az erre vonatkozó többségi akarat korábban sem volt meg minden esetben, mint ahogy most sem tűnik elégségesnek. Ezért a változtatásokat kezdeményező kormányok igyekeztek azokat a megfelelő előkészítés után előterjeszteni. Most nem egészen így történt. A változtatás szükséges, a módosított javaslat jó, az előzetes egyeztetés azonban nem volt hibátlan. Erre később visszatérek.

Az elmúlt években elvégzett módosítások döntő többsége a szövetségesi kötelezettségeknek való megfelelést, a hadsereg belső életének korszerűsítését, a szolgálatot teljesítők élet- és munkakörülményeinek fejlesztését szolgálták. Ilyen jellegű változási szándék a mostani törvényjavaslatban is szerepel. Azonban ezeken túl most egy teljesen új, a szocialista-szabad demokrata kormány programjában két éve meghirdetett célkitűzés teljesítésének az igénye is megjelent. A javaslat mostani benyújtásával a Magyar Honvédség önkéntes és professzionális jellegűvé történő átszervezésének megvalósítása, a tárca- és kormányszintű tervezés, valamint előkészítés szakasza után immáron a jogalkotás legmagasabb szintjén, az Országgyűlés közreműködésével kezdődhet meg.

(10.10)

A kormány által most benyújtott törvényjavaslat azonban még nem az önkéntes haderőre történő áttérést szolgáló, átfogó közjogi törvénycsomag. Arra várhatóan a következő fél év jogalkotási programján belül kerül sor, akkor válik időszerűvé. A módosító javaslat egyes elemei azonban már most sem választhatók el a hadsereg történetének minden bizonnyal legjelentősebb reformjától. Ha nem is direkt módon megfogalmazva, de az egyes módosítások a honvédelemre vonatkozó joganyag újraszabályozásának részeként az önkéntes haderőre történő áttérést megelőző, időszerű változások átvezetésére is irányulnak. Az előterjesztésben szereplő javaslatok elfogadásával honvédségünk jelentős lépést tesz az eddigi, még a hadkötelezettséggel összefüggő, kiképzéscentrikus haderőből a műveletcentrikus haderővé való átalakítás irányába.

Tisztelt Képviselőtársaim! A honvédelemről szóló törvény módosításának indoka a Magyar Honvédség védelmi felülvizsgálatot követően kialakított, jelentős új elemeket tartalmazó feladatrendszerének megjelenítése, valamint a NATO egyes integrált katonai tevékenységeinek szerepeltetése. A Magyar Honvédség feladatainak pontosítása közül hangsúlyozni kell a béke és biztonság megőrzését szélesebb dimenzióba helyező részleteket. Ez nem más, mint a szövetségi és nemzetközi szerződésből eredő katonai kötelezettségek, különösen a kollektív védelmi, békefenntartó, nemzetközi válságkezelő és humanitárius feladatok pontosabb felsorolása. A lehetséges, illetve a már kialakult válsággócok elszigetelésével, felszámolásával nem ritkán hazánktól, illetve közös szövetségünk területétől távol van szükség a béke és biztonság megőrzésére, helyreállítására, a válság eszkalációjának megakadályozására. Az ebben való részvétel lehetőségeit, világosabb jogi kereteit teremti meg a törvényjavaslat. Nem mellékesen elősegíti a Magyar Honvédség e feladatra alkalmasabbá tévő fejlesztését, illetve képességeinek kialakítását is.

A 2001. szeptember 11-ei New York-i események óta szomorú aktualitása van a nemzetközi terrorizmus elleni összehangolt fellépésnek, és ebben a haderő szerepvállalásának. Fontos tehát e feladat megjelenítése a Magyar Honvédség tevékenységi körében. Hangsúlyozni szeretném azonban, hogy a terrorelhárítás elsősorban nem katonai feladat, ezért abban a Magyar Honvédség részvétele sem lehet korlátlan. A javaslat szerint katonáink szerepvállalása kizárólag speciálisan arra kijelölt, felajánlott és felkészített erőkkel lehetséges.

A mind teljesebbé váló NATO-integráció, illetve a szövetségesi kötelezettségek honi területen történő teljesítését segíti elő a befogadó nemzeti támogatás. Ez lényegében a hazánk területét igénybe vevő, azon átvonuló, illetve ott állomásozó szövetséges csapatok részére nyújtott infrastrukturális, logisztikai, illetve az igényekhez és a Magyar Honvédség lehetőségeihez igazodó egyéb segítségnyújtást jelenti. Feladatként történő meghatározása elősegíti az azonos szemléletű, egységes gyakorlat kialakítását.

Tisztelt Képviselőtársaim! Régi szabályozási mulasztást pótol a javaslat azzal, hogy a Magyar Honvédség készenléti és szolgálati rendszerének - különösen a NATO integrált légvédelmi rendszerében történő részvételével, fegyverhasználattal is járó - alapvető szabályait törvényben határozza meg. Ez a szabályozás tulajdonképpen a felelősség kérdését teszi egyértelművé. Olyan rend kialakítására törekszik, ami az észak-atlanti szövetség és a magyar nemzeti érdekek összhangját teremti meg.

A honvédség készenléti rendszere biztosítja a Magyar Honvédség feladatai ellátásához szükséges állapotának fokozatos elérését. Ez a rendszer magában foglalja a hadiszervezetre történő áttérést, a hadiállományra való feltöltést, illetve a haditechnikai eszközök alkalmazhatósági szintjének elérését. A készenlét fenntartásának és fokozásának feltételeit békeidőszakban kell létrehozni. A készenlét fokozásával kapcsolatos feladatok megkezdése, illetve a bekövetkező eseményekre való gyors reagálás érdekében a honvédség szolgálati rendszert működtet, ami alapvetően ügyeleti és készenléti szolgálatokból áll. Az ügyeleti szolgálat szolgálatadást, illetve szolgálatteljesítést jelent, oly módon azonban, hogy az esetlegesen jelentkező feladatok ellátása közötti időben pihenésre is nyílik lehetőség. A készenléti szolgálat ugyanakkor rendelkezésre állást jelent, amelyet akár otthon, akár arra kijelölt helyen is teljesíteni lehet. A szolgálati rendszer felülvizsgálata, illetve szabályainak törvényben történő rögzítése lehetőséget biztosít az időközben feleslegessé vált szolgálatok egyidejű megszüntetésére is, ez pedig a katonai szolgálatot teljesítők terheinek ésszerű csökkentését jelenti.

Tisztelt Ház! A hivatásos és szerződéses állományú katonák jogállásáról szóló törvény módosításának legfőbb oka a nemzetközi katonai együttműködés jelentőségének megnövekedése. E folyamat következtében lehetővé kell tenni az Európai Unió alárendeltségében történő szolgálatteljesítést, illetve annak kimondását, hogy a jövőben a külföldi katonai tevékenységben történő részvétel fő szabályként nem az állomány tagjainak eseti hozzájárulásától függ. A megváltozott feladatrendszer ellátása ugyanis a külföldi szolgálatteljesítés körében összeszokott egységek, kontingensek együttes kiküldését igényli. Belátható, hogy az együttműködés ezen fejlettebb szintjén nem járható út az önkéntes jelentkezés alapján felállított, rögtönzött létszámmal, szervezettel, felszereléssel létrehozott, úgynevezett ad hoc egységek alkalmazása. A javaslat elfogadása esetén az önkéntes jelentkezés a missziók összeállítása során nem kizárólagos feltételként, hanem előnyben részesítési kötelezettségként jelenik meg.

A törvényjavaslat módosítani kíván néhány javadalmazással összefüggő kérdést is. Amint a bizottsági ajánlásokból hallottuk, a légierőhöz tartozó csapatok esetében alapvető jelentőségű a kollektív védelem körében megjelenő szolgálati feladatok NATO-, illetve hazai alárendeltségben történő ellátása, továbbá a feladatokban érintett személyi állomány egyes juttatásainak emelése és a jogcímek egyszerűsítése.

A repülő hajózók pótlékrendszerének felülvizsgálata körében a javaslat növelni kívánja a repülési pótlékot az osztályba sorolási pótlék terhére. Ez egy helyes elképzelés. A változás eredményeként nő a tényleges repülő beosztást ellátó személyzet elismertsége. A repülő hajózók pótlékrendszerének felülvizsgálatán túl a megnövekedett protokolláris feladatok teljesítésével járó fokozott igénybevétel anyagi elismeréseként a javaslat visszaállítja a díszelgési, illetve a zenekari pótlékot is.

A sorkatonákat fokozatosan felváltó szerződéses legénységi állomány elhelyezési rendjét határozza meg egy további módosítás. Ennek során az egyes támogatási formák a rendfokozati állománycsoportok szerint differenciáltan kerülnek meghatározásra. A szabályozás célja, hogy a mobilitásban érintett állománycsoportok esetében a lakhatási támogatás ne jelentse az esetleges helyőrségváltás akadályát.

A benyújtott módosítócsomag figyelmet fordít a katonai felsőoktatás reformjára is. Pontosítani tervezi a hallgatói kategóriákat, a szabályozás hatálya alá kerülnek a tudományos kutatók, illetve a kreditrendszer követelményei is adaptálhatóvá válnak. Az ösztöndíjas hallgatókra vonatkozó szabályozás körében egyértelművé válik, hogy a katonai felsőoktatási intézmény hallgatója az elméleti képzést megelőzően köteles katonai alapképzésben részt venni. A tanulmányi szerződés tartalmánál a módosítás lehetőséget ad arra, hogy a leendő hallgató alternatívaként vállalja a későbbi hivatásos vagy szerződéses állományba lépést.

(10.20)

Lehetővé válik a szakmai gyakorlat megszerzéséhez a szolgálatteljesítés az uniós együttműködésre felajánlásra kerülő katonai szervezetekben is.

Az eddigiekben a törvényjavaslat tartalmi elemei közül emeltem ki a számomra legfontosabbakat. Ugyanakkor eljárási szempontból meg kell jegyeznem, hogy a törvényjavaslat elfogadását, a most kibontakozó vitát és a szükséges konszenzus kialakítását elősegítette volna, ha a négypárti politikai egyeztetésre a benyújtást megelőzően került volna sor. Nem így történt, ami a módosító javaslatok egy részének elfogadását veszélyezteti.

A törvényjavaslat bizottsági vitáin - mindenekelőtt a honvédelmi bizottság ülésén - elhangzottak ugyanis sajnálatos módon előrevetítik, hogy a törvényjavaslat a parlamenti pártok konszenzusának hiánya miatt eredeti formájában aligha lesz elfogadható. A kétharmados támogatottságot igénylő elemek tehát nagy valószínűséggel bizonyos módosításokkal csak egy későbbi törvényalkotás során épülhetnek be a honvédelem szabályozási rendszerébe. Akkor viszont a négypárti egyeztetést alaposabb és minden parlamenti párt számára megfelelő mozgásteret, időt és véleménye kifejtését biztosító módon kell megszervezni. Kérdés, hogy jelent-e megoldhatatlan problémát, ha a mostani törvényjavaslat néhány fontos része megfelelő támogatottság hiányában a vitákat és a módosító indítványok elbírálását követő zárószavazás után nem emelkedik törvényerőre. Úgy vélem, nem.

A Magyar Honvédség készenléti rendszerének azonban - különösen a légtérvédelemmel kapcsolatos feladatok szabályozásának - elmaradása már-már megmagyarázhatatlan. Ez olyan régi adósság, amellyel már az előző kormány is tartozott. Ez tehát szinte elengedhetetlen hiánypótlás, és a jogállam erősítése érdekében tett lépés lenne. Remélem azonban, hogy tisztelt képviselőtársaim a parlamenti patkó bármelyik oldalán ülve is mérlegelik a most kifejtett érveket, és a törvényjavaslat egésze elfogadásának - beleértve a kétharmados támogatottságot igénylő elemeket is - nem lesz akadálya. Amennyiben mégsem így történne, abban bízom, hogy a honvédségi feladatrendszer meghatározásának későbbre tolódása csak nehezíti, de nem lehetetleníti el az önkéntes haderőre történő áttérést biztosító törvénycsomag előkészítését.

Tisztelt Képviselőtársaim! Mindezekre tekintettel a szocialista frakció és a magam nevében kérem képviselőtársaimat a törvényjavaslattal kapcsolatos álláspontjuk ismételt mérlegelésére és a törvényjavaslat elfogadására.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu