KELETI GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Néhány reagálást szeretnék, mindenekelőtt: most már bizonytalan kezdek lenni, hogy kellett volna-e négypárti egyeztetés vagy sem, ugyanis ha azon a bizonyos, szerintem időben elmaradt négypárti egyeztetésen ennyire konstruktív lett volna például a Fidesz, akkor nem lett volna értelme. Ugyanis itt, ebben a vezérszónoklatban - ahogy mondjuk így a szakzsargonban - érdemi, korszerűsítő javaslatok vagy a konszenzuskeresésre vonatkozó megjegyzések nem hangzottak el, ugyanakkor azt gondolom, hogy bizonyos hiányosságok, szakmai felkészültségi hiányosságok - számomra legalábbis - teljesen világossá váltak.

(11.20)

Ugyanis Simicskó úr úgy fogalmazott, hogy mivel csökken a vállalkozói kedv a katonák körében a külföldi misszióban való részvételre, ezért nem fő elv az önkéntes jelentkezés, csupán előnyben részesítik a kötelezettséget. Én azt gondolom, hogy ez egy alapvető tévedés, és szakmai ismeretek hiányára mutat. Ugyanis a NATO-n belül eljutottunk az együttműködésnek egy olyan szintjére, ahol nem ötletszerűen felállított alegységek vagy egységek együttes alkalmazásáról lenne szó, hanem például a gyors reagálású erők esetében, mondjuk, egy spanyol zászlóalj átvesz egy tevékenységet, és amikor annak egyik századát leváltják, akkor a magyarok abba a zászlóaljba tudjanak integrálódni, meglegyen az ugyanarra a feladatra való technikai felszereltségük, kiképzésük, és nem utolsósorban a magyar katonák egymás között is rendelkezzenek olyan összeszokottsággal, ami a feladat ellátására alkalmassá teszi őket.

Tehát itt erről van szó, hogy egy magasabb együttműködési minőségben a katonáink számára az önként jelentkezés, még egyszer mondom, csak egy előnyben részesítési kötelezettség legyen.

Köszönöm. (Szórványos taps az MSZP soraiból.)

Forrás: parlament.hu