SÁGI JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Előbb már jelentkeztem kétperces hozzászólásra, de most mégis Jánosi György hozzászólásához szeretnék pár gondolatot tenni, aztán visszautalnék egy másik hozzászólásra is.
A képviselő úr azt mondta, hogy tudásalapú társadalmat építünk. Ebben sose volt vita közöttünk, tehát kormányoldal és ellenzék között ebben nem volt vita.
Abban sem volt vita közöttünk, képviselő úr, hogy az 50 százalékos közalkalmazotti béremelésre szükség van. Ezt mi is megszavaztuk, ön is nagyon jól tudja. A kérdésem csak az lenne, hogy ezt meddig hánytorgatják még fel. Húsz évig, negyven évig, száz évig? Mert ebből nem lehet megélni!
Nézzük a tendenciákat, mit adtak azóta! Igazából semmit sem. Ez kiderült az Akadémián is, hogy a 2003. évben is már csak azzal takaródzhatnak, hogy a kifutó hatása megvan az 50 százalékos béremelésnek. Mi már jeleztük 2002 nyarán-őszén, gondok lesznek azzal, hogy bizonyos területek nem kapnak támogatást. Arra is utaltunk, hogy uniós pénzek elnyerésére nem lesz forrásunk.
A képviselő úr elkezdte mondani, hogy '98 és 2002 között ötmillió eurós támogatást kaptunk. Egészítsük ezt most ki azzal, hogy 2003-ban 22,5 milliós hiány van már, illetve ebben az évben még kifutóként. Ez áll szemben akkor ötmillió plusszal, most 22 millió mínusz van.
Ennek ellenére is azt mondom, hogy még mindig inkább ez a hangnem a parlamentbe illő, mint Szabó Zoltánnak a parlamentben nem először megtapasztalt méltatlan hangneme (Szabados Tamás: Nem ő kezdte!), amikor hazugságot emleget meg csúsztatással vádol, pedig pont ő maga csúsztat a számokkal. Tisztelt Képviselő Úr! Ott sem volt az Akadémián, amikor erről vitatkoztunk, amikor meghallgattuk az Akadémia vezérkarának a beszámolóját, ezért nem is hallhatta azt a kijelentést, amikor 2004-et a túlélés évének nevezték. Ha ott lett volna, meghallgatta volna, most nyilván sokkal finomabban fogalmazna ön is.
Köszönöm.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés