DR. BARÁTH ETELE, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! És kiemelten tisztelt Szájer Képviselő Úr! Már csak azért is, mert a Fidesz kezdeményezte ezt a mai vitanapot.
Mielőtt megpróbálnék néhány kérdésre részleteiben is válaszolni, hadd hívjam föl mindenki figyelmét, hogy a politikai vitát a Fidesz azzal kezdeményezte, hogy megfelelően felkészült-e Magyarország az Európai Unióhoz történő csatlakozásra, nem pedig azzal, hogy a következő időben milyen tennivalók vannak a magyar jövő érdekében. Annak ellenére, hogy ezt nem így tette föl, én állítom, hogy mi a jövőről beszéltünk, s mi több, az én bevezető rövid kis hozzászólásom is erről szólt. Erre szeretném emlékeztetni Szájer urat, aki elmondta, hogy nem szeretné elfelejteni ezt a mai napot.
Továbbá megmondom őszintén, egyáltalán nem is értem, hogy miről szól akkor, amikor az elmúlt két év elvesztegetett idejéről beszél, és azt mondja, hogy bármifajta válságintézkedést hozni kell, tekintettel arra, hogy az itt elhangzott hozzászólások valóban mind arról szóltak, hogy mit tett a kormány az előző időszakban. Attól félek, hogy pontosan Szájer úr felejtette el, ami itt elhangzott, és csak az ő saját kérdéseit próbálta megfogalmazni.
Én közben egyeztettem arról, hogy természetesen az ön által föltett kérdésekre részleteiben is fogunk válaszolni, nemcsak most, ebben a 15 percben, hiszen minden egyes ilyen kérdésfeltevés összérdekű, tehát nemcsak egy kormánynak, hanem az egész országnak érdeke. Annyit hadd tegyek hozzá, hogy ennél sokkal több és súlyosabb kérdés megoldása vár még Magyarországra, mint amit itt ön föltett. Ha kell, akkor fölsorolok még 15-20 olyat, ami sorskérdés Magyarországon, a migrációtól kezdve a demográfiai kérdésekig, az egészségbiztosítástól a nyugdíjbiztosításig, ami a következő 10-15 év nagyon komoly problémája, amivel szembe kell néznünk. Nemcsak ennek a kormánynak, hanem majd önökkel együtt a folyamatosan ellenzékben lévő, mindenkori kollégáknak.
(14.00)
Annyit hadd tegyek hozzá talán bevezetőként, hogy azért egy nagyon jelentős változás, ami az ön kérdésében is fölmerült, indirekt módon megválaszolásra került. Itt az volt, hogy jaj, bizonytalanság van, mert Brüsszelben nincsen vezető, meg most éppen nincs itt tárca nélküli miniszter kinevezve. Május 1-jével Magyarország az Európai Unió tagja lett. Ezzel egyáltalán nem biztos, hogy mint tagállam egy tárca nélküli miniszternek kell tovább a felkészülést koordinálni, ezzel foglalkozni. Itt körülbelül 11-en voltunk, akik ültünk a kormány részéről, több miniszter volt jelen, államtitkárok szóltak hozzá, ezzel bizonyítván, hogy ez egy összkormányzati feladat, és ennek koordinációja és egyeztetése folyik a kormányon belül, és talán ön is megtapasztalta azt, hogy milyen munkamegosztás van a tárcában, a tárcák között és a frakció illetékes képviselői között. Azt gondolom, ez a legjobb fémjel, hiszen az egész ország előtt ilyen munkamegosztás áll, és azt hiszem, ez az együttműködés az, ami a legfontosabb.
Talán az is elkerülte az önök figyelmét, ami szintén egy hozzászólásban elhangzott, hogy alapvetően megváltozott ennek a kormánynak a belső magatartása, iránya a jövő tekintetében. Nemcsak azért, mert létrejött egy Nemzeti Fejlesztési Hivatal, amely nagyon fontos intézmény, hanem minden egyes minisztériumban a fejlesztések, beruházások tevékenysége jelentős súllyal van már jelen, és a jövőn dolgoznak mindezek a tárcák. Természetesen bizonyos idő kell ahhoz, hogy ezt mindenki más észrevegye, de ez így folyik. Tehát egy fejlesztéspolitikai komoly koncentráció van a kormányzat munkájában. Ez egyébként nemcsak az európai uniós források felhasználása érdekében fontos, hanem a valamennyi tárcánál elvégzendő feladat érdekében nagyon fontos. Itt nekünk tényleg a fejlődésről és a fejlesztésről kell beszélni, és a 2007 utáni időszakra történő felkészülésnek is erről kell szólnia.
Hogy ne mellébeszéljek a dolognak, azért egy-két kérdésre konkrétan szeretnék válaszolni, ami nagyon jellemzően van föltéve. Azt kérem a hallgatóktól, ha valaki még mindig itt ül, és hallgatja ezt a vitát, emlékezzen vissza, például miről szólt Surján úr vagy miről szólt Varga Mihály képviselő úr vagy Szájer úr, például a nettó befizetések vagy a többletforrások vagy annak „
elvesztéseö kapcsán; és hogy volt valami véleményeltérés a pénzügyminiszter és Baráth Etele között az adott időszakban, amikor is Surján úr meg tudta növelni azokat az összegeket, amelyeket elkötelezettségként Magyarország 2004-ben megkaphatott volna. Először, bizony, ez úgy hangzott Surján úrtól, hogy megnövelték ezt a lehetőséget; aztán megtudta a magyar kormány, hogy nem erről van szó, hanem a hároméves lehetőség: ugyanannyi marad, csak az első évre állna rendelkezésre több pénz, és ez a több pénz az elkötelezettségeket nehezíti, és a kifizetések százalékát csökkenti. Csak tájékoztatásul mindenkinek hadd mondjam el, 2000-ben Spanyolország a 2007-ig terjedő időszakában az első évben semmit nem használt föl abból a pénzből, ami lehetőségként rendelkezésére áll. Csehország a hároméves elkötelezettségének 5 százalékát tervezi az első évben, Magyarország ezt 7 százalékra tervezi. Teljesen értelmetlen dolog az első év elkötelezettségi lehetőségét megemelni, tekintettel arra, hogy semmi korlát nincs abban Magyarország előtt, hogy a jövő évi és az azutáni pénzeknek a terhére is szerződéseket kössön, mert közben megint ott az Európai Unió.
Tehát nem ennyivel van több, hanem sokkal több lehetőségünk van, de mint tudjuk, egy beruházást nemcsak ki kell gondolni, hanem azt engedélyeztetni kell, majd meg kell valósítani, ez eltart egy darabig, és ezért van egy olyan szabály az Európai Unióban, az a bizonyos M+2, ami körülbelül három évre osztja el a megvalósítás lehetőségét; van, ahol ennél még sokkal többre is. Itt elhangzott a budapesti szennyvíztisztító, annak az első javaslatától kezdve a megvalósulásig 12 év fog eltelni. Csak nehogy valaki Magyarország nehézségeit mondja! Svédországban, amely fejlett országnak tekinthető, az autópálya-építés első javaslatától kezdve az átadásig 9 év az átlagos idő, körülbelül ennyi egy ilyen nagy beruházás időtartama.
Egyszer tehát ehhez azt kell mondanom, hogy semmivel nem segítette volna Magyarországot, és ez volt az, amit később végigelemezve elmondtunk.
Ami a nettó befizetést illeti: nettó befizető Magyarország nem lesz. Több okból nem lesz nettó befizető Magyarország. Itt egy kettős elszámolási rendszer is létezik. Az egyik az, hogy az Európai Unió természetesen előleget ad a csatlakozó országoknak. Az első évben a teljes három év 10 százalékát, a következőben még 5 százalékát, mi meg befizetünk. Ez a pénz Magyarországon a Kincstárnál lesz egy számlán, ez eleve pozitív mérleget tartalmaz. Amikor tehát nettó befizetésről beszélünk, ez helyből így nem felvethető.
Bizony pénzforgalmi szempontból fölvethető, hogy elegendő számlánk nem lesz ahhoz, hogy elegendő pénzt le tudjunk hívni ezekből a pénzekből, de ez egy belső költségvetési kérdés, elszámolási kérdés. Itt van egy nehézségünk, az, hogy szeptember 30-áig fogadja el az Európai Unió azokat a számlákat, amelyeket még a 2004. évben kifizet. Május 1-jén léptünk be, néhány hónapunk van egy teljes év produktumát előállítani. Magyarország ezért kérte, hogy januártól a pályázatait kiírhassa, és nem elégséges egyszer hangsúlyozni, többször el kell mondani, hogy Magyarország az egyetlen ország, amelyik valamennyi pályázatát kiírta, elsőként írta ki. Azt hiszem, az ön hozzászólásában hangzott el például Szlovákia, ahol egyetlenegy, az infrastruktúra-program van kiírva, és több országban, Csehországban, Lengyelországban nem indultak meg ezek a pályázati kiírások. Úgyhogy igenis azt gondolom, hogy a kormányt ezért dicsérni kell.
De mit jelent egy ilyen apróság, hogy pályázatot kiírt? Ez a teljes vertikumát jelenti, politikai döntések sorozatát, törvények megalkotását, szervezetek létrehozását, személyek betanítását, a projektgenerálás, kedvezményezés megindítását jelenti. Ezenkívül egy teljes költségvetési belső horizontális reform jött létre, mert minden szempontból elmondható, hogy az a költségvetési keret, ami erre rendelkezésre állt a magyar költségvetésből, azt semmilyen takarékosság nem érintette, továbbra is ott van egy szervezet költségvetésében, rendelkezésre áll ez a pénz; és sorolhatnám tovább az ellenőrzési, pénzügyi, kifizetési és további más rendszereket az egész magyar központi államigazgatás rendszerében. Sőt, továbbmennék: a központi államigazgatás és a magánszféra közötti kapcsolatban, a központi államigazgatás és a banki szféra közötti kapcsolatban alapvető változás következett be, hiszen rendelkezésre állnak azok a hitelforrások mind a vállalkozók részéről, mind az önkormányzatok részéről, azok a támogatási formák, amelyek a pályázatok eléréséhez rendelkezésre kell hogy álljanak.
Tehát a nettó befizetésről, a szervezeti rendszerről, valamint az egyébként fölvetett pénzügyi kérdésekről ennyit mindenképpen most válaszként el kellett mondanom.
A titkosított dokumentációról még annyit, hogy ez teljes mértékben komikus. Tudniillik, ami az újságban erről megjelent, az ráadásul nem az igazságot tartalmazta. Másnap - erről senki sem beszél - korrigálta az újság ezt a véleményt, nagyon jóindulatúan. Három sor volt, az egyik az, amit a tárcák a költségvetésnek megfelelően vállalnak, és volt egy ellenőrzés, amit mi azért gondoltunk végig, hogy minden eshetőségre egy bölcs kormány készüljön föl. Tisztelt Képviselő Úr! Ha ön házat épít, és csinál egy jó házat, valószínűleg köt rá egy szerződést, annak ellenére, hogy nem vágyódik arra, hogy betörjenek vagy fölgyújtsák ezt a házat. Azt gondolom, hogy egy jól gondolkodó kormány fölkészül egy negatív helyzetre is. Ez semmi más nem volt, mint ennek a felkészülésnek az anyaga. Egyébként erről az integrációs bizottság jövő heti ülésén nagyon részletesen számot adunk. Tehát ha véletlenül az az anyag, amit önök titkosnak tartanak, került volna kézbe, az sokkal optimistább volt annál, mint amit egyébként az újság kiírt, mert nem azt írta ki benne, ami a tárcák álláspontja, hanem egyébként egy számunkra negatív vélemény, részünkről megfogalmazott negatív vélemény jelent meg.
Egy kicsit a jövőről azért kellene beszélni, mert az ön által föltett kérdések sokasága, illetve az itt a vitában elhangzott kérdések sokasága igazán ezt a felelős jövőt érinti. Az első nemzeti fejlesztési tervet három hónap alatt kellett a kormánynak stratégiai szinten átadni az Uniónak, amiben elképesztő elmaradás volt az előző időszakban. Most erre van körülbelül másfél évünk. Ez a másfél év elégséges arra, hogy olyan alapvető kérdéseket áttekintsünk, amire ön is utalt itt vagy más képviselőtársaink is utaltak, nevezetesen ez például a határon túli magyarok kérdése és sorsa. Azt teljes mértékben tudni kell, hogy az előző ciklusban az Unió úgy készíttette ezeket a terveket, hogy csak egy adott országra vonatkozott, semmi koordináció nem lehetett, mondjuk, Lengyelország és Magyarország vagy Szlovákia, Szlovénia és Magyarország között. Ám a jövőben mi ezt most már tudjuk mint tagállamok, hogy így nem szabad csinálni, ezért a majdan csatlakozó Romániával és más területekkel is együtt kívánnánk azokat az átfogó fejlesztéseket megfogalmazni, ami közös sorskérdés lehet ebben. Itt nemcsak demográfiai, népesedési, nemzetiségi, nyelvi, másfajta kérdésekről van szó, hanem konkrét szervezetfejlesztési, infrastrukturális, gazdaságfejlesztési kérdésekről is. Azt hiszem, ez elegendő válasz lehet arra, hogy ez a munka megindult, és az is elegendő válasz lehet, hogy ott van az önök frakcióvezetőjénél az a felkérés, hogy kérjük, jelöljék ki szakértőjüket az ebben a munkában történő részvételre.
(14.10)
A további feltett kérdésekre válaszolnánk, de azért annyit erről, hogy a bérek felzárkóztatására - mint tudja - rendkívül kemény program van, és azt gondolom, hogy ez együttesen, pont az euró bevezetésével együtt egy olyan érzékeny téma, amitől ugyan önök elzárkóztak, hogy egyeztetés legyen a négy párt között erről az euróbevezetési kérdésről, pedig azt gondolom, hogy nagyon sok ilyen négypárti kezdeményezésnek - amit egyébként máskor szoktak tenni - szerves része lesz ez a kérdéskör is.
A gazdaságpolitikával kapcsolatosan feltett hiányokra hadd mondjam el, hogy a kormány elkészítette a négyéves konvergenciatervet, amit egyébként az Uniónak átad, és ez a négyéves konvergenciaterv az a bázis, ami az összes olyan kérdésre, ami az államháztartási hiánytól kezdve az infláción keresztül, minden más ilyen alapvető mérlegkérdésre válaszol a jövő tekintetében, és azért optimistán, mert önök egyetlen hozzászólásban nem mondták el, hogy tulajdonképpen már a 2004. év III. negyedéve és az I. negyedév valamennyi mutatójában pozitív. Ha megnézzük az utolsó két-három hónap foglalkoztatási mutatóit, az infláció mutatóit, az export mutatóit, az ipar növekedési mutatóit, kivétel nélkül jobbak és tendenciában is sokkal meggyőzőbbek, mint ami az önök bármelyik hozzászólásában itt elhangzott.
Nagyon lényeges kérés volt a tájékoztatás kérése, indirekt módon válasz következett is képviselőtársaim részéről. Tekintettel arra, hogy a tájékoztatás mindenki felelőssége és kötelessége, úgy, hogy az államnak természetesen az a kötelessége, hogy információt szolgáltasson, szervezeti rendszerenként ezt a hozzáférést mindenkinek mindenféle formában biztosítsa. De kérem azt elhinni, hogy nincs olyan állam, ami most az autófényező számára vagy egy lakásfestő számára a szakkérdésekben a választ meg kell hogy adja, ezért van és nagyon jó, hogy vannak kamarák, szakmai szervezetek, urambocsá, vannak politikai pártok. A politikai pártok mögött vannak komoly szimpatizáns rétegek, jobban hiszik azoknak a szavát, akik most éppen ellenzékben vannak.
Tehát tisztelettel kérem, hogy visszatekintve mindarra, ami az előző kampány esetében volt: az abszolút pesszimista, az embereket a nemtől is elriasztó, a szavazástól elriasztó magatartás, álljanak mellé és igenis, fejtsenek ki olyan kampányt, ami kellően optimista annak érdekében, hogy az emberek jöjjenek el szavazni és értsék igazán azt a jövőt, ami közös jövő, nemcsak nekünk, hanem az egész magyar társadalom számára közös jövő.
Tulajdonképpen ezzel megköszönve is a türelmet, szerettem volna néhány kérdésre válaszolni. Azt hiszem, talán azt volna a legbölcsebb elmondani a végén, hogy a kormánynak valóban az a kötelessége, hogy a következő időszakot, ami 2-6-10 év körülbelül, ami most a kormányzat előtt áll, arra használja fel, hogy ha létezik olyan, és biztos, hogy valamilyen formában lehetséges, hogy a társadalmilag hátrányos helyzetbe kerülő rétegeket feltérképezze és segítse, de segítse a versenyképes helyzetben azokat, akik erősek és képesek arra, hogy még gyorsabban fejlődjenek, ez egy nagyon komoly együttes feladat.
Ennek érdekében végre fogja hajtani a területi közigazgatási reformját, végre fogja hajtani azokat a reformokat, amelyek a népesedésre vonatkoznak, az egészségügy reformjától kezdve a haderőreformig terjedően, ezek komoly, hosszú távú fejlesztési feladatai a kormánynak. Ebben az egész keretben kérjük az együttműködést, hiszen szintén - hogy befejezésül mondjam - választási ciklusokon átnyúló, nagyon jelentős feladatot kell végrehajtanunk.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés