DR. SZANYI TIBOR földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! 2002 júniusában egy európai uniós dokumentum, egy köztes jelentés írta le azt, hogy Magyarország felkészültsége, főleg a mezőgazdaság területén olyan, hogy a hátralévő időben lehetetlen behozni az elmaradásokat, de azért meg kell próbálni - ezt állította 2002 júniusában az Európai Bizottság.

Ezt a lehetetlent próbálta meg a Medgyessy-kormány mégiscsak megcsinálni, és jelentem tisztelettel, hogy az előző kormány által jobbára el sem kezdett SAPARD-programot sikeresen véghezvittük, lényegében a mai állás szerint az utolsó fillérig ki tudjuk használni ennek a programnak a kereteit. Egyébként a SAPARD-program a felkészülés része, hiszen mindazok, akik már a SAPARD-programban szert tettek azokra az ügyességekre, amelyek a későbbi alapok felhasználáshoz szükségesek, már jó eséllyel pályáznak a nemzeti fejlesztési terv mentén immár beindult programokra.

Jelentem tisztelettel az Országgyűlésnek és egyáltalán az egész közvéleménynek, aki figyelemmel kíséri ezt a vitanapot, hogy felépült, áll a gazdák támogatását elősegíteni hivatott úgynevezett kifizető ügynökség. Időarányosan működik az integrált irányítási és ellenőrzési rendszer, ennek elsősorban egyébként, amiről sokan nem szoktak beszélni, az intervencióra vonatkozó része az, ami nagy boldogság számunkra, tekintettel arra, hogy a nyári szezonban erre esetleg szükség lesz. Áll és működik valamennyi, az Európai Unió határőrizetét szolgáló határállomás. Ezenközben valamennyi, ma Magyarországon működő termelőüzemben sikerült érvényesíteni a kormánynak az összes létező európai állat-egészségügyi és élelmiszer-higiéniai előírás betartását.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Ami talán a legfontosabb, mert ez is benne volt a levegőben, utólag már ki merem mondani, habár irtóztam mindig ettől a szótól: elhárítottuk azt a borzalmas nagy veszélyt, amit úgy hív az Európai Unió, hogy védzáradék, azaz korlátozott tagság. Igen, a magyar áruk, a magyar élelmiszerek mindennemű korlátozás nélkül, szabadon mozoghatnak az európai nagy piacon, és azt hiszem, a magyar élelmiszer-gazdaság szempontjából ez a legnagyobb eredmény.

Kovács elnök úr már szólt arról, hogy kivívtuk azt, hogy a magyar gazdák méltányos területalapú kifizetéseket kaphassanak, ami azt jelenti, hogy egy középkategóriás gazdaság, egy 300 hektáros gazdaság esetén csak a termelésen túl, amit kifizetésként kap a gazda, az évente tízmillió forint. Ezenkívül, ha a mikrogazdaságokat nézzük, még egy 20 hektáros gazdaságnál is a termeléstől teljesen függetlenül csak támogatásként, amit kap, az megfelel a minimálbérnek. Kérem tisztelettel, ez egy roppant tisztességes ajánlat.

Végezetül, ami a legfontosabb, és ezt szeretném itt nagyon hangsúlyozni, hogy az európai csatlakozás igazi értelme, hogy a magyar termelők részt vehetnek a világ legfizetőképesebb nagy piacán mindenféle korlátozás nélkül, egy 450 millió főt fedő nagy piacon.

Ha pedig arra a kérdésre is kitérhetek, hogy vajon Magyarország megfelelően felkészült-e a csatlakozásra, azt mondom, nagyrészt igen, azonban azt sajnálatos módon el kell mondanom, hogy Magyarországnak van egy olyan része, amelyik nem, ez pedig elsősorban a Fidesz politikusai körében keresendő, ugyanis a kormány nevében és a tárca nevében is kikérem magamnak azt, hogy folyamatosan olyan károgásnak legyünk kitéve, hogy ahhoz képest a varjú egy énekesmadár.

Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu