FÜLÖP ISTVÁN (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! A 600 fő alatti települések postáinak bezárása már nem csupán rémkép, hanem valóság. De ezzel nem fejeződik be a modernizációnak nevezett falurombolás: a 2000 fő alatti települések is sorra kerülnek, ugyan ezzel kapcsolatban ellentmondásos hírek keringenek. A posta vezérigazgatója mondta, idézem: Most Magyarországon 3000 postahivatal van. Már most mondom, 2004 végére 2400 posta lesz, és 2006-ban 1600 hivatalnál több nem lesz Magyarországon.ö Mi az igazság?
Ezeket az intézkedéseket persze megelőzte a posta korábbi szakmai vezetésének leváltása: a küldeményforgalmi, pénzforgalmi, logisztikai, postaforgalmi főigazgató eltávolítása. A postai apparátust, akik még a helyükön maradtak, a Magyar Posta Rt. vezérigazgatója ekként minősítette, ismét idézem: Milyen lépésekkel lehet ezzel a lassan is nagyon nehezen megváltoztatható, az IQ-rekordokat nem döntögető szellemi állapotban lévő csapattal az új működés feltételeit megteremteni?ö
Az új logisztikai központ működése sem nagy sikertörténet. Sajnos a rémálomnak még itt sincs vége. Valószínűleg súlyos vállalatvezetési hiba történt. A példátlan fennakadásért - a posta történetében még ilyen káosz nem volt - kiket terhel a felelősség? Miért hallgat a hírközlési hatóság, a fogyasztóvédelem és a Versenyhivatal? A feldolgozó a mai napig is csak csökkentett kapacitással működik. A kormány hozzáállása a posta egészét demoralizálja.
Az úgynevezett K und K posta mit jelent? Talán már megvan, hogy melyik osztrák cégnek adják oda a Magyar Posta Rt.-t? Kérdem, tisztelt államtitkár úr: a hajdan világszínvonalú Magyar Posta mélyrepülése meddig tart? Véletlen műve ez vagy a hozzá nem értésé? Netalán szándékosan kívánják versenyképtelenné tenni ezt a fontos stratégiai ágazatot?
Köszönöm. (Taps az MDF padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés