LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Orosz Sándor képviselőtársam érvelését nem fogják elfogadni a Tisza mentén élő gazdák. Falugyűléseken jelezték is ezt már Tiszacsegén vagy Egyeken, de másutt is nagy a háborgás. Elsősorban a térítési díj mértékével elégedetlenek, s ezt pontosan tudja Herbály képviselőtársam is és mások is.
Az MDF részéről próbáltunk egy mértéktartó, visszafogott javaslatot tenni, de ez is elutasításra talált. Úgy gondolom, a jelen lévő államtitkár úr hallgatása is ezt jelzi, hogy ebben az ügyben talán kompromisszum sem lehet, pedig jó volna, ha a vitában megszólalna államtitkár úr, hogy lehessen válaszolni. Az nagyon jó álláspont és hálás pont, hogy akkor szólal meg, amikor már nem tudunk rá reagálni. Ez nyilván államtitkár úr lehetősége, de a vitakultúrát nem erősíti.
Visszatérve az ajánlás 58. és 59. sorszám alatt található két módosító javaslatunkra: mindenképpen fontosnak tartanánk, mivel a kormányhatározat úgy rendelkezik, hogy a földtulajdonosokat egyszeri kompenzáció illeti megö - ezt a gazdák mondják vissza nekünk -, amelynek fedeznie kell a területnek az árvíz visszatartására szolgáló rendelkezésre állása, a hasznosítás részleges korlátozása miatt a földtulajdon értékében előállott értékcsökkenéstö. Orosz Sándor képviselőtársamnak ezt mondanák vissza a gazdák, ha a rádió elől vissza tudnának üzenni. Mindenképpen fontos volna, hogy elfogadtassuk a gazdákkal a Vásárhelyi-tervet, ezért kell egy jó megoldást találni.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés