MÉCS IMRE (SZDSZ): Köszönöm szépen, elfogadom. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Elnök Úr! A hazai jogrendszerünk nem engedi meg, hogy szoftverszabadalmat hozzanak létre, és kizárólagos tulajdonba kerüljenek cégek. Ezzel szemben az a szomorú tapasztalat, hogy az Európai Unióban az Európai Szabadalmi Hivatal már több mint 30 ezer szoftvertalálmányra engedélyezett szabadalmat, ezek mintegy 70 százalékát nem európai cégeknek.

Ötven éve folyik a vita, hogy hova szuszakolják be a szoftvert, hiszen nem hagyja magát, a találmányi kalodába semmilyen körülmények között, a szerzői jogba pedig, amelynek a lazasága megengedi, valamilyen formában. Igazából egy teljesen új iparjogvédelmi struktúrára volna szükség, hogy ezt a fantasztikus és fejlődő valamit, amit a szoftvervilág jelent, megfelelően védeni lehessen a közérdek megóvásával. Sajnálatos, hogy az Európai Parlament előtt éppen most a Bizottság által előterjesztett irányelv szentesíteni akarja ezt a gyakorlatot, ami rendkívüli károkat jelent az európai szoftverfejlesztők számára, ezért többek között Németország és több ország, amely világosan fölfogta ennek a problémának a lényegét, ez ellen lépéseket tett.

Kérdezem a miniszter urat, hogy a készülő irányelvtervezettel kapcsolatban mi az Informatikai és Hírközlési Minisztériumnak mint a magyar informatikai kormányzat zászlóshajójának a véleménye, ugyanis a szabadalmaknak a fenntartása és bejelentése hihetetlen terhet ró a vállalkozásokra (Az elnök jelzi az idő leteltét.), egy európai szabadalom bejegyzési ára például nyolcmillió forint.

Várom a válaszát, államtitkár úr. (Pettkó András tapsol.)

Forrás: parlament.hu