TÓTH ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Én is eldarabolhattam volna kétpercesekbe, néhányszor reagáltam volna a felszólalásokra, de igazából ebben a vitaszakaszban öt módosító indítványunk is van, és inkább kivártam a soromat. Bár ez a lelkesedés lett volna az általános vitában is, ahol egyszerűen nem volt vitapartner, a kormányzati képviselők nem tudtak érdemben vitát lefolytatni ebben a napirendben a múlt héten. Nagyon sajnálom, és ezért kerülnek elő ezek az általános szempontok. Valójában talán egy fölszólalás volt, de érdektelen. Úgyhogy nem csodálom, hogy itt most fölmerülnek ezek a dolgok, egyszerűen most lehetett fölhozni.
A vitaszakasz elején van egy módosító indítványunk Parragh Dénes képviselőtársammal, a 28-as. Itt szerettük volna azt módosítani, hogy ugyanazt a szóösszetételt használja a jogalkotó, mint a törvényjavaslat hátsó, fölhatalmazó rendelkezéseinél. Az együttes rendeletbenö állapítja meg, ez a normális szóhasználat, hátul is; helyette megtartja az előterjesztő az együttesenö szót. A bizottsági szavazáskor természetesen kormánypárti képviselőtársaim fegyelmezetten leszavazták, de azért hadd mondjam el, hogy mégiscsak helytelen, tehát célszerű lenne revideálni az álláspontjukat, és esetleg egy másik kapcsolódó indítvánnyal ezt rendezhetnénk.
Ezen kívül Parragh képviselőtársammal jómagam is háromféle módon próbáltam a földhasználat korlátozását változtatni. Úgy gondolom, itt sokan sokféleképpen kifejtették, de azt még nem hallottam, hogy talán nem is muszáj a törvényben ezt rögzíteni, hanem egészen egyszerűen a nemzeti parkok a földhasználatot előírhatják. Most már, ha egységes zöldhatóság kialakítása történik, akkor valójában még a zöldhatóságnál sem lehet inkoherencia, nem lehet ellentétes a vízügy meg a környezet- és természetvédelem iktatása. Éppen ezért ez a nagy vita a földhasználat körül feleslegesen került beemelésre a törvénybe. Valójában, úgy gondolom, figyelemelterelés az egésznek a célja, mert végeredményben sem mezőgazdasági, sem vízlevezetési célból ezek a korlátozások nem állják meg a helyüket.
Összességében a régi megfogalmazás, a régi vízügyi törvény szerinti megfogalmazás megáll, hogy az építési engedély nélkül épített építmények nem kerülhetnek be, és engedély nélkül senki ne folytasson építést. Ez megáll, de az összes többit kár ragozni, mert a víztározók, mint ahogy mindenki tudja, adott esetben lehet, hogy tíz évig víz nélkül vannak. Na most akkor tíz év alatt milyen gazdálkodást lehet folytatni, ha van egy szárazulási időszak? Nem azért, hogy most öntözési rendszert helyezzen el benne, hanem egész egyszerűen semmilyen termésjavítást nem tud elérni, semmilyen termésjavító technológiát, anyagot, vegyszert nem tud a gazdálkodó bevinni, mert mindent törvényileg tilt le, és ezt alsóbb szintű jogszabállyal nem is lehet oldani. Ezért felesleges ezt bevinni az egész fejezetbe.
Az egészet ki kéne hagyni, bár háromféleképpen próbáltam módosítani, nem tudom, hogy egyáltalán a beadott módosító javaslatokból tud-e valami koherens, értelmes, használható indítványt megtartani az előterjesztő. Nagyon fontos lenne, ez a lényege a gazdák viszonyulása szempontjából, hogy egyáltalán szeretnék azt, hogy a gazdák partnerek legyenek, vagy pedig két szinttel lejjebb, és akkor majd megmondjuk az íróasztal mögül, hogy most melyik fa hogyan álljon az ártérben, illetve a nagyvízi mederben, mert urambocsá! lehet, hogy ez a két fa keresztben van, és ezért azt ki kell vágni. Úgyhogy nem szerencsés az ilyen szintű szabályozása a dolognak.
Fogok kérni majd még egy fölszólalást. Köszönöm szépen, elnök úr. (Szórványos taps.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés