DR. CSÁKABONYI BALÁZS, az alkotmány- és igazságügyi bizottság előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Az alkotmányügyi bizottságban nem bontakozott ki különösebben éles vita a törvénytervezet kapcsán, hiszen mind az ellenzéki, mind a kormánypárti képviselők világosan látták, és le is szögezték azt, hogy elsősorban egy alkotmánybírósági határozat végrehajtásáról van szó, amely köztudomásúan mulasztásban megnyilvánuló alkotmánysértést állapított meg a törvényalkotó számára. Tehát egy olyan joghézag megszüntetését szorgalmazza az Alkotmánybíróság, amely a magyar eljárási jogrendszerben még napjainkban is létezik.
Az alkotmánybírósági határozat végrehajtásának határideje június 30. A bizottság a tegnapi vita során így megállapította, a törvényjavaslat elfogadásával az Országgyűlés határidőben eleget tud tenni törvényalkotási kötelezettségének.
A szavazás a tegnapi bizottsági vitában ellenszavazatot nem tartalmazott. Ellenzéki képviselőtársaink tartózkodtak, így nyilvánítottak véleményt, kifejezésre juttatva szó szerint azt, hogy szükségesnek tartják a szabályozást, azonban a szabályozás megfogalmazása véleményük szerint nem a legszerencsésebb - ezt a kifejezést használták -, és reményüket fejezték ki a tekintetben, hogy megfelelő módosító javaslatok benyújtása után olyan állapotba kerül a törvényjavaslat, hogy az számukra is elfogadható lesz. Nagy érdeklődéssel várom majd ezeket a módosító javaslatokat. Természetesen képviselőcsoportunk - azt hiszem, a kormányzattal együtt - minden jobbító javaslat befogadására nyitott.
Azonban szeretném elmondani azt, hogy itt meglehetősen egzakt szabályozásról van szó, és meglehetősen a részletekbe menő szabályozásról van szó, amelyek megváltoztatása a koncepciót tekintve bizony elég nehéz feladat. Ez nem jelenti azt, hogy nem lehet hozzányúlni egy törvényjavaslathoz, hiszen ezek nem kőbe vésett szabályok, de azt hiszem, nagyon vigyázni kell arra az egységre, amelyet a törvényjavaslat megteremt, mert megteremti a leglényegesebb három eljárásjogi intézmény és eljárásjogi törvény egymásra épülő és azonos koncepciónak megfelelő szabályozását a kézbesítési vélelem megdöntése körében. Ez a szabályozás addig is elmegy, hogy gyakorlatilag némi eltéréssel még azonos tartalmú eljárási határidőket is megállapít. Gondoljunk itt az államtitkár úr által az imént említett 15 napos szubjektív, illetve főszabályként a hat hónapos objektív elévülési határidőre.
Természetesen hozzá kívánom tenni azt, hogy ez nem egyformán alakul egyrészt az iratok milyensége tekintetében, mert a törvényjavaslat leszögezi, hogy a kezdő irat tekintetében másként alakulnak a nyitva álló határidők, a végrehajtási eljárásban is másként alakulnak a vélelem megdöntésével kapcsolatos határidők. Hiszen az első esetben az egész eljárás során előterjeszthető a vélelem megdöntése iránti kérelem, míg a végrehajtási eljárásban ugyancsak a végrehajtás befejezéséig, függetlenül a hat hónapos objektív elévülési határidőtől is.
Még azt emeltük ki a tegnapi bizottsági vitában, hogy az Alkotmánybíróság határozata elsősorban a polgári perrendtartás módosítására és a két legfontosabb eljárási jog módosítására terjed ki, ugyanakkor a magyar jogrendszerben még számos olyan eljárási jogszabály van, amelyeket ugyan áttételesen, de az Alkotmánybíróság határozata is érint. Éppen ezért a törvény általános indokolásában kifejezésre is juttatja, hogy ezeknek az egyéb eljárási jogszabályoknak a megváltoztatása egy későbbi jogalkotási feladatot jelent, mert itt elég széles körben át kell tekinteni mindazokat a jogszabályokat, amelyek meghatározott és állampolgárokat érintő eljárások rendjére vonatkoznak.
Mindezekre való tekintettel általános vitára alkalmasnak tartottuk ezt a törvényjavaslatot.
Köszönöm szíves figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés