DR. CSÁKABONYI BALÁZS (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Nem kívánom még egyszer elmondani azokat, amelyeket a bizottsági vélemény megfogalmazása során említettem, azonban van egy nagyon fontos momentum, és azt hiszem, a közvélemény tájékoztatása érdekében is ez elsődleges szempont.

Ahogyan az államtitkár úr is említette itt az expozéjában a felhívott alkotmánybírósági határozatot, jelesül a 46/2003. számú alkotmánybírósági határozatot, így azt hiszem, ennek a lényegét nem árt, ha ismertetjük, annak ellenére, hogy ez az államtitkár úr expozéjában részben már megtörtént.

(10.50)

Az Alkotmánybíróság ebben a nagy jelentőségű határozatában kiemelte, hogy (Olvassa.) “...a jogok és jogos érdekek hatékony érvényesítése, és ebből következően az igazságszolgáltatás és a közigazgatás kiszámítható működése azt igényli, hogy kivételes esetekben a kézbesítés eredménytelensége esetén is feltételezni lehessen a hivatalos iratok közlését, illetve ezzel kapcsolatban azt, hogy a közölt határozatok jogerőssé válhattak. Ez pedig nem függhet adott esetben attól, hogy a határozat címzettje képes-e vagy hajlandó-e átvenni a határozatot. A kézbesítés megtörténtére, megkísérlésére vonatkozó vélelem létét és a lehetséges jogkövetkezmények alkalmazhatóságát tehát a jogbiztonság, illetve az eljárást kezdeményező személyek jogai védelme is megköveteli.ö Éppen ezért önmagában a kézbesítési vélelem nem sérti az alkotmányt.

Tehát ez a jogintézmény, ami a polgári perrendtartás 99. §-ában jelenleg is szabályozott, alkotmányos rendelkezés. Azonban ennek kiegészítése válik szükségessé abban az esetben, ha maga a kézbesítés szabálytalanul történt meg, avagy a címzett önhibáján kívül nem jutott hozzá ahhoz az irathoz, amely a részére jogokat vagy kötelezettségeket állapít meg. Az Alkotmánybíróság ugyanakkor rámutat arra is, hogy két fontos érdek ütközik egymással, egyrészt ez az alkotmányos érdek, hogy mindenki valóban hozzájuthasson az ő részére küldött és címzett fontos irathoz vagy egyéb értesítéshez, ugyanakkor az eljárások ésszerű és időszerű befejezése érdeke az, amely szemben állhatna akkor, ha korlátlan lehetőséget biztosítanánk a törvényes vélelem megdöntésére, tehát a kézbesítési vélelem megdöntésére.

A gyakorlatban ismert, és erről egyébként az alkotmányügyi bizottsági vitában is szó esett, hogy vissza lehet élni bizonyos intézményekkel. Ismerjük a joggyakorlatból azt, hogy szándékosan nem veszik át a küldeményeket, vagy megpróbálnak különböző módon kibújni a kézbesítés alól azért, hogy ne emelkedjen jogerőre az a határozat, amivel jelentős mértékben elhúzzák az eljárásokat. Éppen ezért nagyon pontosan és precízen fogalmaz most már az új törvényjavaslat, ami két esetben teszi lehetővé a vélelem megdöntését; általános szabályként egyrészt akkor, ha jogszabályellenesen történt a kézbesítés, tehát például a kétszeri értesítés bedobását a postaládába vagy eljuttatását a címzett részére a kézbesítést végző posta elmulasztotta. Ilyenkor lehet nyugodtan hivatkozni arra, hogy kérem szépen, nem volt jogszerű a kézbesítés. Ebben az esetben természetesen megdönthető a vélelem. Ugyanakkor abban az esetben, ha a címzett megtagadja a küldemény átvételét, akkor a vélelem nem dönthető meg.

Az első esetnek számos gyakorlati megjelenési formája van. Éppen ezért a vétlen címzettet kívánja a törvényhozó védelemben részesíteni akkor, amikor lehetővé teszi neki, de nem a Pp.-ben ismert igazolási kérelem formájában, tudjuk, hogy ahhoz más joghatások fűződnek, hanem a vétlenségét valószínűsítő előadás kapcsán. Történetesen azért nem szerzett tudomást egy vele szemben megindított perről, mert hosszabb időn keresztül külföldön tartózkodik, nem is számolhatott azzal, hogy vele szemben valaki pert fog indítani, így nem gondoskodott előre arról, hogy valaki kézbesítési segédet megnevezzen, aki részére a kézbesítés történhet. Továbbá beteg volt, kórházi kezelésen volt, és az élet számtalan példát tud felsorakoztatni.

Ugyanakkor részletekbe menően is, nagyon odafigyelő módon szabályoz a törvényjavaslat, amikor olyan eseteket is a szabályozás körébe von, amire a laikus ember kevésbé gondol. Például nem tekinthető szabályszerűnek egy kézbesítés, és nem állhat be a vélelem azon esetben, illetve megtámadható abban az esetben, ha történetesen a tértivevényes küldeményt a perbeli ellenfél veszi át. Felvetődik a kérdés, ez hogyan fordulhat elő. Nagyon egyszerűen előfordulhat, mondjuk, egy házassági bontóper esetében. Együtt lakik a felperes meg az alperes, és az egyik fél a másik fél részére küldött küldeményt átveszi, azt aláírja, ami egyébként szabályszerű idézésnek felelne meg, mert tudjuk, hogy a vonatkozó jogszabályok értelmében a házastárs átveheti a másik házastárs részére szóló küldeményeket. Ebben az esetben azonban a vélelem megdöntésére okot adó szabálytalanságról van szó.

Tisztelt Országgyűlés! Nem kívánom a törvényjavaslat részleteit tovább elemezni, hiszen ez majd a részletes vita témakörébe fog tartozni. Mindenesetre szeretném még azt kiemelni, hogy nagy jelentőségű megítélésünk szerint a végrehajtói kézbesítés intézményének a törvényjavaslat által történő megteremtése és bevezetése. Ez valóban jelentős jogbiztonsági garanciákat teremt, mint ahogy az államtitkári expozéban is elhangzott. Ugyanakkor pedig igen nagy gyakorlati jelentősége van az uniós tagállamokban született bírósági határozatok végrehajtásának és ennek most már magas szintű, tehát törvényben történő szabályozásának.

Mindezekre való tekintettel jónak tartjuk, szükségesnek tartjuk a törvényjavaslatot, elfogadását javasoljuk és kérjük a tisztelt Háztól.

Köszönöm szíves figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu