DR. ÓDOR FERENC (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! A területfejlesztés, területrendezés témaköre 1996-ban lett törvényileg szabályozva, és azóta is időnként fel-fellángoló, érzelmektől sem mentes vitákkal van kikövezve ez az út. Ami megtapasztalható, általánosan megfigyelhető, az, hogy az első szándék a legjobb, a többiek már mind valamiféle módosítások, és bizonyára benne foglaltatnak a jó szándékok is, de ez a jó szándék időnként félreviszi a törvény eredeti megszövegezését.

Ebben a gondolatsorban, amelyet Becsó Zsolt képviselőtársam elindított, szeretném a megyei területfejlesztési tanácsokra vonatkoztatni ezt a gondolatot, és amint mondtam, bizonyos módosulásokat vezettek be. Ez a képviseletek jogával és a kistérségekkel kapcsolatos.

Amikor a kistérségek száma csökkent a megyei területfejlesztési tanácsokban, kritikát kaptunk, és most azt látom, ugyanúgy kritikára jogosultak azok is, akik most előterjesztették ezt a törvényjavaslatot, hiszen a helyzet nem változott. Nem orvosolja azt az eredendően jó elképzelést és az utána való módosulását, hogy hárman, most pedig majd csökkenő létszámban csak ketten vehetnek részt. Nem kezeli azt a gondot, hogy megyénként nem azonos nagyságrendűek a kistérségek, hiszen nálunk, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében tizenöt kistérség két képviseletet kap. Ez még a kisebb megyékben is gond, nem az ilyen nagy létszámú kistérségnél. Tehát úgy gondolom, megért volna annyit az eddigi kritikák a tapasztalatok alapján, hogy ne így kerüljön ide elénk, és ne ez legyen a tárgyalásunk alapja.

A másik ilyen kérdés a személyi összetételekben az idegenforgalom. Az idegenforgalomról halljuk, hogy az mennyire fontos. Nagyon sok megye van, ahol esetleg a gazdaság nem olyan mértékűen tud fejlődni, ahol esetleg a természeti adottságok olyanok, hogy azt kell előtérbe helyeznünk. Tehát az idegenforgalom mint gazdaságfejlesztés megjelenik. Ma a döntéshozatalban majd nem lesz, illetve most a törvény elfogadása után az eredeti beterjesztés szerint lesz. Persze, azt is lehet mondani, hogy ez a megyei területfejlesztési tanácsoknál okoz következményt, hiszen ott ma már jórészt csak az önkormányzati források felett van döntés, és nem a gazdasági pályázatokról. Ugyanakkor azt kell mondanom, hogy a regionális fejlesztési tanácsoknál sem jelenik meg a döntésben részt vevőként a regionális idegenforgalmi bizottság képviselője. Azt gondolom, ott azért már érdemes volna ezen elgondolkodni, hiszen ott gazdasági pályázatokról van szó, és nagyon sok régióban az idegenforgalmi fejlesztések jelenthetnek segítséget a gazdaság talpra állításában.

Azt kell mondanom, ebben konzekvens az előterjesztő, de jobb lett volna, ha véleményem szerint itt valamiféle megosztást végez, és legalább a regionális fejlesztési tanácsoknál az idegenforgalmi bizottság képviseletének szavazati jogot adhatott volna.

Visszatérve arra a gondolatra, hogy ez a törvény milyen szervezeti keretek között próbálja a területfejlesztés szervezetrendszerét kialakítani, a kistérségi fejlesztési tanácsoknál 25 fő fölött elnökséget hozunk létre, a 25 fő fölött majd ez az öt-nyolc tagú elnökség fogja intézni az ügyeket.

(12.20)

Tehát tulajdonképpen most egy személyes példából kiindulva, ha a megyékben létrejöttek már a térségi fejlesztési társulások, az önkormányzatoknál valamiféle duplikálódást éreznek, nem tudják majd, hogy hogyan fogják tudni kezelni. Újra kell alakulniuk mindenképpen, a régit el kell ejteni. Már láttunk ilyet, hogy felépített szervezetek egyszer csak elveszítik ilyen értelemben a mindennapjaikban akár a támogatást, akár pedig a törvény által kioldott feladatokat. Azokat, most úgy néz ki, el kell veszítenünk.

A most létrejövő, az újonnan létrejövő, minden egyes újonnan létrejövő szervezetnél azt megfigyelhetjük, hogy az elején a nagy lelkesedés... - bizonyos értelemben majd a feladatok megjelenését, a feladatok elvégzését később tudja felvállalni. Először el lesznek foglalva a szervezeti fölállással, az elnökség megválasztásával, tehát ez bizonyára egy rövid ideig hátrányt fog szenvedni. Reméljük, hogy utána ez eredményt is tud hozni a kistérségeknek. Hiszen nagyon erősen a kistérségek felé való koncentrálódást lehet megfigyelni. De ha a létrehozandó többcélú kistérségi szerveződéseket nézzük, azt kell mondjam, hogy még egyet talán még létre kell hoznunk, vagy kettőt, és akkor igazából már abban a dzsumbujban el fognak veszni az emberek helyben, illetve mindenhez ugyanazoknak az embereknek kell érteni. Tehát ebben egy kis gondot látok.

A rendszerre vonatkozóan szeretném említeni a megyei területfejlesztési tanácsok kiürítését. A megyei területfejlesztési tanácsok döntési kompetenciájába már csak olyan önkormányzati fejlesztések tartoznak majd, amelyeket igazából nagyon szűken lehet eldönteni. Lehet, hogy ezért jó is ez a rendszer, ami azt mondja, hogy a megyei önkormányzat, megyei jogú város, tehát azt gondoljuk, hogy egyformák az önkormányzatok, mégis ezekből emelünk csak be döntéshozatali kategóriába embereket meghatározó számban; és a kistérségek, amelyek nagy számban képviselik a megyében lévő településeket, egészen minimálisan, két fővel. Még egyszer szeretném hangsúlyozni, ezt helytelennek és nem szerencsés dolognak látom a javaslatban.

A regionális tanácsokra vonatkozó felállásban fontos a munkaszervezet. Ezt látjuk, hogy a munkaszervezetek nélkül egy-egy ilyen döntéshozatal nem tud jól működni. De nemcsak a döntéshozatalhoz való előkészítésre, hanem pályázati rendszerek támogatására vonatkozóan is, azt gondolom, ami leírásra került a titkársági feladatokra és a közhasznú társasági formára vonatkozóan, erre kellene nagyobb koncentrálással figyelnünk még. A források összeállításában, hogy nyugodt, működőképes szervezetek jöhessenek létre, erre kell odafigyelni a törvényben, illetve a törvény után az egyéb jogszabályokban, akiknek erre módjuk és lehetőségük van.

Nagyon fontos kérdés persze ez, és az elkövetkezendő évek európai uniós pályázati lehetőségek kihasználásában is a regionális tanács és munkaszervezete fontos szervezet. De egy picit a megyei munkaszervezetek megtartását, illetve az ott megszerzett, felhalmozódott tudásnak a pályázók érdekében való megjelenítését szerettem volna jobban látni. Illetve oly mértékben csökken a megyei területfejlesztési tanácsnak, ennek megfelelően a munkaszervezetének is a lehetősége, hogy ebben szerettem volna egy erőteljesebb megyei területfejlesztési tanácsot megjeleníteni.

Tisztelt Ház! A törvényjavaslattal kapcsolatosan bizonyára a jó szándékú módosító javaslatokkal lesz alkalmunk arra, hogy javítani tudjuk. Hiszen mindannyiunk érdeke, és most az ellenzéknek és kormánypártoknak, mindannyiunknak érdeke, hogy az általunk képviselt embereknek jobb lehetőséget tudjunk nyújtani, minél több forrás megszerzéséhez tudjunk olyan szervezeti kereteket biztosítani, ami az elszámolásoknál, tehát egy-egy pénzügyi év 2006-ra vonatkozóan és az utána következő tervezési szakaszban is lehetőséget és esélyt adjon arra, hogy segítséget kapjanak mindazok a vállalkozások, amelyek erre vagy nem készültek fel, vagy pedig részben tudnak.

Ha a törvény ezt a célt szolgálja, ez nagyon nemes és nagyon jó dolog. Bízunk benne, hogy ezt módosító javaslatainkkal sikerül még megerősíteni, és akkor mindannyiunk megelégedésére tudunk egy olyan törvényt elfogadni, ami természetesen a jövőben is még kritikával illethető, de egy jó, konszenzussal elfogadott törvény lesz majd.

Köszönöm szépen megtisztelő figyelmüket. (Szórványos taps az ellenzéki padsorokban.)

Forrás: parlament.hu