DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Azt gondolom, hogy olyan törvényjavaslatot tárgyalunk, amelynek célja teljesen egyértelmű, és ebben nincs is vita közöttünk, tehát a törvényjavaslat céljával egyetértünk, ideértve azokat a részeit is ennek a célnak, amit biztosítani akarunk. Egyfelől biztosítani, hogy rosszhiszemű magatartással, iratok átvételének megtagadásával vagy más, ezzel egyenértékű “eljárásmóddalö - idézőjelbe téve - ne lehessen meghiúsítani a jog érvényesítését, megakadályozni az eljárások lefolytatását vagy azokat hátráltatni. Ez az egyik cél. A másik cél pedig az, hogy nem megfelelő megoldásokból adódóan senkit ne érhessen olyan meglepetés, hogy határozatok vele szemben úgy emelkednek jogerőre, hogy az illető az eljárásról, az adott lépésről nem is szerez tudomást, mert valójában nem jut el hozzá az irat. Tehát ez az a két szempont, amit össze kell egyeztetnünk, amit az Alkotmánybíróság is feladatul rótt az Országgyűlésnek, és amelyben, azt gondolom, itt valamennyien egyetértünk.

Azt gondolom, tisztelt képviselőtársaim, azzal sem mondhatok újat, hogy ez nem pártpolitikai kérdés. Ha van nem pártpolitikai kérdés, akkor ez tipikusan az. Ezeknek a szempontoknak az érvényesítése nem politikai értékrendtől függ, hanem a minimális rend, a minimális jogrend és a minimális méltányosság biztosítása ezeknek a kérdéseknek a megfelelő rendezése.

Ami a törvényjavaslat megoldásait illeti, bennem is olyan természetű aggályok fogalmazódtak meg, amelyeket egyrészt Gyimesi József képviselőtársam az imént kifejtett, vagy amelyekre Lezsák Sándor mutatott rá felszólalásában. Azt gondolom, nagyon sokszor találkozhatunk olyan jelenséggel, tapasztalhattunk olyan történést, amiről itt például Lezsák Sándor is egy konkrét példa kapcsán beszámolt, és talán meg is esett jó néhányunkkal életünkben, hogy nem kaptunk meg valamilyen levelet. Magánlevélnél ezt talán nem is jegyzi meg annyira az emlékezet, de talán előfordult az valahányunkkal is, hogy netán hivatalos levél sem jutott el hozzánk, és ennek a következményeivel - jogászok vagyunk, ebben a vitában, teszem hozzá, négy ügyvéd is részt vett, az államtitkár úr, Csákabonyi úr, Gyimesi József és én magam is, tehát nem véletlen egyébként, hogy a mi érdeklődésünket külön is felkeltette ez a kérdés - jogászokként, ügyvédekként találkozunk, és talán magánszemélyként is.

Azt gondolom, hogy a törvényjavaslat egyik problematikus pontja, hogy az ilyesfajta igazságtalan helyzettel szemben nincs megfelelő megoldás ebben a törvényben. Mert meg kell találni a védelmet, az orvoslást arra a helyzetre is, ha valaki tényleg nem kap meg önhibáján kívül valamilyen küldeményt, és még az eljárásról sem szerez tudomást. Legyen szabad utalnom arra, hogy bizonyos eljárási formák sajnos meglehetősen elhúzódnak, és nagyon ritka mozzanatok során mennek előre. Vannak olyan tapasztalataink, hogy bírósági eljárásokban bírósági tárgyalásokat hat hónapon túl tűznek ki, mert túlterheltek a bíróságok. Ezt azért mondom, mert ennek a törvényjavaslatnak van egy olyan megoldása, hogy a kézbesítési vélelem megdöntésének objektív határideje hat hónap. De hát előfordulhat olyan helyzet és olyan eset, hogy hat hónap úgy telik el, hogy az adott érintett személy eljárásában nem is történik semmi. Hogyan lehet akkor elkerülni, elhárítani az ilyen helyzetekből adódó esetlegesen súlyos és méltánytalan jogsérelmet?

Most nem akarok olyan elemzésekbe belebocsátkozni, amit persze nem lehet elvitatni, vagy amitől nem lehet eltekinteni, amikor egy törvény lehetséges hatásait vizsgáljuk, de azért csak egy szerény kérdés erejéig kérdezem: hogyan működik ez majd azokban a községekben, abban a hatszáz községben vagy településen, ahol a posta megszűnt vagy meg fog szűnni, vagy mozgóposta váltja fel? Tehát egy sor kérdést föl lehet tenni, túl azon, amit Lezsák Sándor is felvetett, vagy túl olyan tapasztalatokon, amelyekre Gyimesi József is hivatkozott.

Tisztelt Képviselőtársaim! Nem egyszerű kérdésről van szó, és azt gondolom, hogy mégis meg lehetne ragadni a különböző eljárásoknak egy olyan pontját, ahol a kézbesítés szabályainak szigorú alkalmazásával a jogbiztonságot növelni lehetne.

(11.20)

Arra gondolok, hogy ha nem is lehet minden eljárási mozzanatnál a kézbesítések teljes bizonyosságának, a teljes és valóságos bizonyosságának a demonstrálásáig eljutni és ezt előírni, de legalább az eljárások kezdetét illetően olyan szabályozást kellene alkotni, amely megkérdőjelezhetetlenné tenné azt, hogy az eljárás megindulásáról az érintett személy tudomást szerzett. Mert ha ezt meg tudjuk oldani, akkor az már talán elvárható egy állampolgártól, hogy ha bizonyos ideig, hosszabb ideig az ügyében nem történik semmi, akkor maga is tanúsítson érdeklődést, és esetleg menjen elébe hibák feltárásának. Ez is egyébként elég komoly teher az átlag állampolgár számára, de az egy minimális követelmény, hogy legalább az eljárás megindulásáról legyen megkérdőjelezhetetlen tudomása.

Fölteszem a kérdést, gondolkozott-e azon az előterjesztő - ha nem, akkor kérem képviselőtársaimat, gondolkozzunk azon -, hogy a kézbesítési ügygondnokságnak egyébként nem ismeretlen, jogilag létező intézményét hogyan lehet szigorúbb formában az eljárás megindításához hozzákötni, amikor a bíróság kirendel egy kézbesítési ügygondnokot, akinek az a feladata, hogy miután a postai kézbesítés sikertelen volt, ő maga hajtsa végre a kézbesítést. Persze azt gondolom, itt nem az a megoldás, ha egy másik levélben az a kirendelt kézbesítési ügygondnok, aki egyébként többnyire ügyvéd, egy postai küldeményben küldi el az adott iratot, hanem ténylegesen fizikailag kíséreli meg a kézbesítést, és tesz a kézbesítési kísérletről egy jelentést, ami kézzelfogható, materiális eligazítási pont arról, hogy megtörtént-e legalább az eljárás megindítását jelző irat, postai küldemény kézbesítése vagy sem. Azt gondolom, hogy ez egy nagyon fontos pont lehet, amit ha megoldunk, akkor ennek a törvényjavaslatnak egy jelentős gyengeségét sikerül kijavítanunk és elhárítanunk.

Egy másik kérdés, amit szeretnék fölvetni, hogy az én meglátásom szerint a vélelem megdöntésére megszabott objektív határidő ebben a 6 hónapban túlzottan rövid. Azt gondolom, meg kellene fontolnunk ennél hosszabb objektív határidő megdöntését, bár ha meg tudjuk oldani az előzőekben kifejtetteket, ha tudjuk biztosítani az eljárás megindulásának megkérdőjelezhetetlen tudomásra jutását az érintettek tekintetében, akkor talán ennek a kérdésnek a jelentősége sem olyan nagy.

Végül a bizonyítás nehézségére szeretnék utalni: nevezetesen egy vélelem megdöntéséről van szó, ahol a vélelem terhe alatt lévőt terheli a bizonyítás. Kérdés, hogy a törvénynek ez a megszövegezése megfelelően méltányos jogi rendezést tesz-e lehetővé. Bennem vannak kételyek. Talán jobbnak tartanám, ha az igazolás szabályai szerinti követelményeket rónánk az érintett felé, nevezetesen elég lenne valószínűsítenie azt, hogy a kézbesítés számára nem történt meg.

Tisztelt Képviselőtársaim! Nagyjából ezek azok a gondolatok, amelyeket ennek a törvényjavaslatnak a kapcsán fontosnak tartottam önökkel megosztani. Kérem és javaslom, hogy ezeket a kérdéseket tekintsük át alaposan, és közös erővel tegyük jobbá ezt a törvényt, és oldjuk meg úgy, hogy a megfelelő intézmény, amit kialakítunk, működésében a jogbiztonság és a méltányosság követelményeinek mindenben megfeleljen.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu