GÚR NÁNDOR (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Úr! Kedves Képviselőtársaim! Nem Becsó úr igényeit szeretném kielégíteni, mert hamarabb nyomtam meg a gombot, mint ahogy ő felvetette, hogy mások nem kívánnak a vitában részt venni, hanem a véleményemet szeretném elmondani. A dologhoz hozzáillesztetten azt kell mondjam, hogy személyes megítélésem szerint nagyon sok minden változott pozitív értelemben az elmúlt két esztendőben. Csak példát mondok rá, hogy ez fogható is legyen, ne csak általánosságban fogalmazzak.

Ha belegondolnak abba képviselőtársaim, hogyan is indult el a hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetű térségek pozitív diszkriminációs támogatási rendszerekkel való felruházása, akkor jó példa volt erre az, amikor a közhasznú munkavégzés tekintetében 2002 második felében olyan miniszteri rendelet született, amelyik azt mondta, hogy a halmozottan hátrányos helyzetű települések esetében ne kelljen, mondjuk, azt a 10 százaléknyi saját forrást sem biztosítani, ami gyakorlatilag a közmunkaprogramok keretében elengedhetetlen volt addig - ez nagyon-nagyon sok segítséget jelentett.

Ennek a mintának az alapján - meggyőződésem szerint nem azért, mert személyesen ezt generáltam, nem azért mondom azt, hogy ennek a mintának az alapján - úgy ítélem meg, hogy ez elindított egy folyamatot. Erre ráépülve nagyon sok olyan rendszer épült ki, amelyik kivette akár a településeket, akár a kistérségeket a támogatási alapszabályokból, és kedvezményesebb lehetőségeket biztosított. Gondoljunk a 42 kistérséges vagy az 500 feletti települési számokra, amelyek gyakorlatilag pályázati keretek között, vagy amögött kedvezőbb feltételrendszer mellett juthattak támogatáshoz, mint a korábbi időszakban. Azt gondolom, ez egy induló folyamat kezdete. Azt gondolom, jó úton halad az a gondolkodás, amelyik a törvényjavaslatban benne van, ezért ezt én támogatni tudom.

Köszönöm szépen megtisztelő figyelmüket.

Forrás: parlament.hu