KOCSIS RÓBERT (Fidesz): Ismét néhány gondolatot szeretnék önökkel megosztani, hiszen több dolog itt elhangzott az európai uniós csatlakozás kapcsán, az onnan lehívható támogatásokkal kapcsolatban és a törvényt kísérő politikai huzavona kapcsán is. Azt hiszem, sokkal eredményesebb lenne ez a mai vita, ez a törvényalkotási folyamat, ha annak idején az Európai Unióhoz történő csatlakozásunkkal összhangban a közigazgatás korszerűsítése keretében az európai régiók gyűlésének 1996. december 4-ei baseli nyilatkozatában megfogalmazott önkormányzati régió definíciója és a Belügyminisztérium által előzetesen meghirdetett IDEA-program elvei alapján készül elő az anyag. Ez azonban érintené az alkotmányt, az önkormányzati, a választási, az adó-, az illetéktörvényeket, valamint a kapcsolódó jogszabályok szükségszerű összehangolt módosítását is, amelyek döntő része kétharmados törvény - tehát konszenzuskényszert jelentenek.

Alapvető probléma, hogy a közigazgatás középszintjét jelentő, történelmileg kialakult megyerendszerről a régiórendszerre való áttérés kérdésében a tudomány és a politika szakemberei között még napjainkban is éles vita folyik. Az elkövetkezendő években nem tűnik reálisnak a megegyezés, a konszenzus létrejötte. Kérdés, hogy ez az Európai Unió támogatási alapjainak fogadási lehetőségeit milyen mértékben befolyásolja, még akkor is, ha itt az előbb hallhattuk a másik oldalról azt, hogy vannak lehetőségek.

Köszönöm a figyelmet.

Forrás: parlament.hu