KOCSIS RÓBERT (Fidesz): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Az előttem szóló Ódor Ferenchez hasonlóan én is elsősorban a szóban forgó törvénytervezet turizmusra vonatkozó hatásairól szeretnék beszélni, illetve erre koncentrálni. Először is talán a Tisza-tavat érintő vonatkozásokat említeném. A Tisza-tó kiemelt üdülőkörzet területrendezési tervének és területrendezési szabályzatának előterjesztése és jóváhagyása évek óta nem történt meg. A jelenlegi javaslat szerint ennek a tervnek a jóváhagyása kikerülne az Országgyűlés hatásköréből, amely döntés egész Kelet-Magyarország fejlődését, felzárkóztatását nagyon hátrányosan érintené.

Erre a visszalépésre éppen akkor kerülne sor, amikor többévi vajúdás után az Országos Területfejlesztési Tanács 10 millió forintos támogatásával végre létrejött a Tisza-tavi Térségi Fejlesztési Tanács, a Tisza-tavi Regionális Idegenforgalmi Bizottság partnerszervezete. Fontos joghézag az is, hogy az Országos Területfejlesztési Tanácsban a turizmus érdekeinek, szempontjainak közvetlen képviselete megoldatlan, és e két fenti szervezetben is jogilag rendezetlen, illetve megoldatlan a Balatoni Regionális Idegenforgalmi Bizottság és a Tisza-tavi RIB állandó szavazati joggal rendelkező tagként történő képviselete.

Csak megjegyezném, hogy az 1999. évi XCII. törvény alapján a regionális fejlesztési tanácsokban és a megyei területfejlesztési tanácsokban, valamint a területi vízgazdálkodási tanácsokban az 5/1998. számú KHVM-rendelet alapján jogszabályilag megoldott volt ez a probléma. A jelenlegi javaslat visszalépést jelent, mert a szavazati jog helyett csak tanácskozási jogot biztosítana, ami elfogadhatatlan. A közigazgatás középszintjének egyértelmű EU-konform meghatározása helyett az alkotmányban a közigazgatás középszintjeként szereplő megyével szemben, illetve mellett a régió, az agglomeráció és a kistérség jövőbeli szerepét, jelentőségét hangsúlyozza. Ennek kapcsán a megyétől feladatokat, hatásköröket, forrásokat von el.

Az 1991. évi XX. törvény 66. §-a változatlanul érvényben van, amelynek alapján a megyei önkormányzatnak kötelező idegenforgalmi koordinációs feladatai vannak, de amely kötelező feladatokhoz nem biztosít a központi költségvetés pénzügyi fedezetet. Ezen túlmenően meg kell jegyezni, hogy az agglomeráció fogalma, illetve fogalmi meghatározása egyébként nem is szerepel a javaslatban. A KSH által kidolgozott, és 2004. január 1-jétől hatályos új területfejlesztési statisztikai kistérségi vonzáskörzetek területi lehatárolása a települési önkormányzatok tényleges együttműködési készsége alapján valószínűleg még változni fog. A tervezési, statisztikai és fejlesztési régiók felülvizsgálata, összhangba hozása érdemben nem történt meg.

A kiemelt üdülőkörzetek területi lehatárolását, egy régión belüli tervezhetőségét, a nemzetgazdaság és ezen belül a turizmus tényleges érdekeit, az EU-támogatások bevonhatóságát a turizmus és infrastruktúrájának fejlesztésébe az előterjesztők teljesen figyelmen kívül hagyták. A turizmust érintően, annak tárcaközi, ágazatközi és nemzetközi jellegét is figyelembe véve megállapítható, hogy az előterjesztés a korábbi törvény hiányosságait, az eltelt időszak tapasztalatait nem vette figyelembe.

(12.30)

Sőt, több ponton jelentős visszalépést, az EU irányelveivel is ellentétes javaslatokat tartalmaz. Ilyen például a regionális idegenforgalmi intézményrendszer önállóságának, feladat- és hatáskörének, eszközrendszerének, személyi és tárgyi feltételeinek folyamatos szűkítése, a regionális források, illetve pályázatok megszüntetése 2004-ben.

A turizmus érdekeinek, szempontjainak közvetlen képviselete a kormányon, az Országos Területfejlesztési Tanácson mint tárcaközi bizottságon és az Országgyűlésen belül változatlanul megoldatlan. Nehezíti a helyzetet a turizmus állami, területi, irányítási és koordinációs rendszerének szinte évenkénti átszervezése, létszámának és költségvetési forrásainak jelentős csökkentése. Az Országos Idegenforgalmi Tanács mint tárcaközi bizottság 1996. évi megszüntetése is visszalépés. A helyette létrehozott Országos Idegenforgalmi Bizottság valójában a GKM-miniszter hatáskör nélküli tanácsadó testülete. A turizmus nemzetközi és országos tendenciáinak közvetítése és koordinálása a közigazgatás középső és alsó szintjei felé ugyancsak megoldatlan.

Nincs turizmustörvény, nincs turizmusstatisztikai törvény sem, amely garantálná a turizmus tényleges teljesítményének mérését a WTO-IPU 1989. évi hágai nyilatkozatában megfogalmazott új turizmusdefiníciónak megfelelően. A turizmus szatelit számlarendszer kidolgozása még csak folyamatban van, de a fentieket ez nem pótolhatja. A jelenlegi jogi szabályozásból teljesen kimaradt a társminiszterek feladat- és hatáskörének legalább utólagos szabályozása a különböző turizmusformákban, mint például gyógy-, kulturális, öko-, vízi, kerékpáros, falusi, vadász-, horgász-, bor-, gasztronómiai turizmus esetében.

(Az elnöki széket Mandur László, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

A legnagyobb probléma a nemzeti fejlesztési tervben a turizmus és a gyógyturizmus. A szakma kezdeményezése és az országgyűlési képviselők javaslatai ellenére nem szerepel önálló fejlesztési és támogatási programként. Meg kell jegyezni, hogy a cseh és szlovák nemzeti fejlesztési tervekben konkrét, régiókra lebontott turizmusfejlesztési programok, projektek szerepelnek, évekre lebontott pénzügyi finanszírozási tervvel. Ugyancsak nem szerepel sem a törvényben, sem az OTK-ban, sem az OTET-ben, sem az NFT-ben két olyan nagyon fontos, határokon átnyúló, úgynevezett komplex, interregionális fejlesztési tengely, mint a Duna mente és a Tisza mente. Mire is gondolok itt? A helsinki folyosó, a Duna-Majna-Rajna transzkontinentális nemzetközi vízi út, az Euro-Velo európai kerékpáros vándorúthálózat 6. számú Duna menti és 11. számú Zemplén, Bodrog, Tisza menti útvonala, a Tisza nemzetközi vízi úttá nyilvánítása, az Európa-túra 7. számú útvonala, az ökológiai folyosók.

A 2002-2006. évekre vonatkozó kormányprogram turizmusra vonatkozó fejezetében foglaltak jelentős része sajnos nem teljesült. A turizmus állami területi irányítása 2002 második félévétől a Gazdasági Minisztériumtól a Miniszterelnöki Hivatalhoz, majd 2003 második félévétől ismét a gazdasági, közlekedési miniszterhez került a háttérintézményekkel, regionális szervezeteivel együtt. A turizmus infrastruktúrájának fejlesztésére nagyságrenddel kisebb összegek álltak rendelkezésre, mint a korábbi időszakban.

A Széchenyi-terv turizmusfejlesztési programjának központi és regionális pályázatai megtorpantak, a támogatási célok, feltételek kedvezőtlen irányban változtak. A jelenlegi javaslat: a turizmus országos és regionális szervezetei számára a korábbi jogszabályokban rögzítettekhez viszonyítva további hatásköri visszalépéseket jelent, amelyet a turizmus fejlesztésére évente biztosított központi költségvetési források jelentős csökkentése még csak tovább fokoz. A turisztikai célelőirányzat 2002-ben még 28,2 milliárd forint volt, amely összeg 2004-ben drasztikusan, 12,7 milliárd forintra csökkent.

Tisztelt Ház! Az általam említett észrevételek és az ehhez kapcsolódó módosító javaslatok elfogadása után tudom csak támogatni a szóban forgó törvényjavaslatot.

Köszönöm a figyelmet.

Forrás: parlament.hu