LENÁRTEK ANDRÁS (Fidesz): Köszönöm szépen. Két olyan anomáliára hívnám föl az államtitkár úr figyelmét, ami szerintem fontos és lényeges dolog. Az egyik az, hogy a 10. § foglalkozik a megyei területfejlesztési tanácsok szerepével, ahol kidolgozza és elfogadja a megye fejlesztési programját, egyes alprogramokat. Nagyon komoly tervezési feladat hárul tehát rá, holott az egész törvényjavaslat kommunikációja az, hogy a szerepek áttevődnek a régióra és a kistérségekre. Azt gondolom, hogy ha a megyei szervezeti szintet visszafogjuk, akkor az előterjesztés logikáját sem követi ez a megoldás. Én egyébként helytelennek tartom azt, hogy a megyei szerepek, a megyei területfejlesztési tanácsok szerepe visszalépést szenved ebben a törvényjavaslatban.

A másik dolog az, hogy a 8. oldalon a 7. § esetében foglalkozik a kistérségi fejlesztési tanács munkaszervezetének feladataival. Föl van írva egy csomó fontos feladat. Úgy látom, hogy ezek a feladatok annyira teljes körűek, hogy szinte nem találom meg azt a feladatot, feladatcsoportot, amin a kistérségi megbízottak fognak a jövőben ilyen szervezetrendszer mellett munkálkodni. Sőt, ennek a paragrafusnak a (2) bekezdése említi a minisztériumok úgynevezett hálózati munkatársait, valamint az önkormányzati területfejlesztési társulás munkatársait is.

Én tehát azt látom ebből, hogy rengeteg ember különböző helyekről ugyanazt a feladatot fogja megint elvégezni, és a koordinálás is leköt egy plusz energiát, szerintem fölösleges ennyifelé gondolkodnunk.

Köszönöm, hogy meghallgattak.

Forrás: parlament.hu