GŐGÖS ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Az adószabályok közül elsősorban a mezőgazdaságot érintő változásokról kívánnék néhány gondolatot megosztani a hallgatókkal, először viszont néhány, mindenki számára kedvező olyan eredményt szeretnék én is ismertetni, ami már többször elhangzott, de úgy gondolom, hogy ez a vidéki embereknek is fontos, és a mezőgazdaságból élőknek is fontos.
A személyi jövedelemadó változásai kapcsán a legnagyobb vívmány a minimálbér adómentessége, amely a kormányváltáskor azonnal érvényét szerezte, az adósávok szélesítése, majd 2004-ben a kulcsok mérséklése pedig minden, vidéken élő és köztudottan az átlag alatti jövedelemmel rendelkező embernek pozitív változást eredményeztek. A társasági adó csökkentése, valamint az egészségügyi hozzájárulás mérséklése az agrárvállalkozások terheit is csökkentette. Ez különösen jelentős olyan ágazatban, mint a mezőgazdaság, amelynek jövedelemtermelő képessége messze elmarad az egyéb gazdasági tevékenységekétől. E vállalkozásokat terhelő járulék fokozatos megszüntetése segítheti a foglalkoztatás bővítését, nem kell mondanom, hogy a vidék esetében, ahol különösen nagy probléma a munkanélküliség, milyen óriási a jelentősége.
A továbbiakban elsősorban az ágazatot érintő változásokat kívánnám összegezni. Pozitív változás, és választási ígéreteinknek is megfelel az őstermelői tevékenységből származó jövedelem adómentes értékhatárának emelése. Ez a döntés az ágazaton belül olyan rétegen segít, akik nem hivatásszerűen, de saját szükségleteiket meghaladó mértékben termelnek. Ez az értékhatár első lépésben 250 ezer forintról 400 ezer forintra, majd 600 ezer forintra változott. Ugyancsak ígéreteinknek megfelelően emeltük a 20 százalék költségszámlával igazolt adómentes értékhatárt 2 millió forintról 3 millió forintra, továbbá minden kistermelőre kiterjesztettük az átalányadózással elszámolható 6 millió forintos értékhatárt. Ebbe a körbe tartozik a falusi turizmus adómentes bevételi értékhatárának kétszeri emelése is, amely jelenleg már 750 ezer forint, ami közel duplája a kormányváltáskori értéknek.
Itt emelném ki, hogy a mezőgazdasági tevékenységek szélesítését ösztönzik a SAPARD, illetve most már az AVOP támogatásai. Az uniós gyakorlat is, hogy a kis területen kevés állatot nevelő gazdálkodók jövedelemkiegészítésre használhatják a falusi vendéglátást, tehát ilyen értelemben ez a két tevékenység szorosan összekapcsolódik. A SAPARD-támogatások, amelyek több mint 50 milliárd forint forrást jelentenek a gazdáknak, teljes összegben kifizetésre kerülnek, szerencsére van annyi pályázat, hogy bőven ki tudjuk fizetni a közel 50 milliárd forintot, amire a csatlakozó országok közül sehol nem volt eddig példa. Azt is nyilván ismerik a jelenlévők, de aki nem, annak mondom, hogy úgy módosítottuk az áfatörvényt, hogy a termelők az áfát a támogatás után is visszaigényelhetik. Ugyancsak igaz ez a visszaigénylési lehetőség az úgynevezett top-upra, a közvetlen támogatások nemzeti kiegészítésére is.
Kormányra kerülésünkkor eltöröltük a tartós földhaszonbérlet után fizetendő jövedelemadót, ezzel nagyban segítettük a legális, szakszerű földhasználat térnyerését. Ugyancsak adómentes az államnak életjáradék fejében átadott földterület után járó térítés is. Az első területalapú igénylések kapcsán, amik már az európai uniós szabályok alapján történnek, talán az is elhiszi, aki eddig kételkedett, hogy ezek a döntések pozitív döntések voltak, hiszen mindig azt hangsúlyoztuk, hogy az Európai Unióban a földet művelő és nem a föld tulajdonosa részesedik a támogatásokban. Itt említeném meg azt is, hogy ezeket a szabályokat mi teljes körben alkalmaztuk, nem diszkriminálva egyetlen mezőgazdasági termelőt sem. Emeltük a hektáronként elszámolható gázolaj mennyiségét, ez is a szakma gyakorlati tapasztalatokon nyugvó jogos igényeit elégíti ki, és javítja a termelés jövedelempozícióit.
A világon mindenütt foglalkoznak az alternatív energiahordozók kérdésével. A bioetanol-előállítás jövedéki terheinek eltörlése az első ilyen lépés nálunk. Az ilyen célú felhasználás 70 ezer tonna kukorica-többletigényt jelenthet a piacon, amely már jelentős mennyiség. A napokban elfogadott jövedéki adó mérséklése és ezzel a gázolajár emelkedésének kordában tartása is fontos, különösen a nyári nagy kampánymunkák előtt.
Végezetül arról beszélnék, hogy mit kell tennünk a jövőben. Az általános forgalmiadó-terheket fokozatosan csökkenteni kell, javítva ezzel a mezőgazdaság versenyképességét.
(13.20)
Az olajválság újra előtérbe hozza az alternatív energiarendszerek bővítését. Itt elsősorban a biogázra, bioetanolra, biodízelre gondolok. Ezen energiahordozók előállítását az adózásnak is ösztönöznie kell. Jelentem, hogy ezt nemcsak erdőirtással lehet elérni. Ha a képviselő úr értene hozzá, akkor tudná, van energiafű, amihez nem kell kiirtani az erdőket.
A mezőgazdaságban adótörvényekkel és az erre a célra szánt uniós források felhasználásával a kisebb termelők piaci szereplővé válását továbbra is segíteni kell, ami - úgy ítéljük, hogy - teljes szinkronban van az Európai Unió gyakorlatával is.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés