ARATÓ GERGELY, az oktatási és tudományos bizottság előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A Magyar Tudományos Akadémia 2001-2002. évről szóló beszámolója részletesen, mégis tömören és plasztikusan elemzi a magyar tudomány helyzetét a tárgyalt időszakban. Ennek alapján az oktatási bizottság eredeti határozati javaslatában elfogadásra javasolta az Országgyűlésnek a határozati javaslatot.
(18.20)
A jelentés megerősíti, hogy a XXI. században egy ország sikerének, egy ország gazdasági és társadalmi előrehaladásának döntő tényezője a tudományos eredmény és a tudományos eredmény hasznosulása. Megerősíti azt, hogy nemzeti önazonosságunk, európai identitásunk egyik döntő talpköve a tudomány.
A beszámolóból az is világosan kiderül, hogy Magyarországnak a tudomány területén nincs szégyenkeznivalója, méltán vagyunk ismertek a világban tudományos eredményeinkről. Az is kiderül a beszámolóból, hogy a magyar tudósok európai összehasonlításban a legkevesebb pénzből a legtöbb publikált, jó tudományos eredmény létrehozására képesek. A vita során az is kiderült, hogy számos további feladat is vár ránk a tudomány területén.
Az Európai Unió ajánlásainak megfelelően az évtized végére el kell érnünk azt, hogy a nemzeti jövedelem 3 százalékát tudományos és innovációs célokra fordítsuk. Ehhez pedig elengedhetetlenül szükséges az, hogy az üzleti szféra részvétele és a tudományos eredmények hasznosulása is javuljon ezen a területen.
Tisztelt Ház! A bizottság határozati javaslatához - szokatlan módon - módosító indítvány érkezett, ezek a módosító indítványok azonban ez alkalommal nem segítik elő a közös ügyet, nem visznek közelebb a tudomány helyzetének javításához. Ennek alapján a bizottság nevében azt kérem a tisztelt Háztól, hogy a módosító javaslatokat utasítsa el, és megköszönve a Magyar Tudományos Akadémia munkáját, a beszámolót és a határozati javaslatot fogadja el.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés