BÁRSONY ANDRÁS külügyminisztériumi államtitkár: Tisztelt Képviselő Úr! Szeretném megjegyezni, hogy miután érdembeli elmozdulás nem történt az eddigiekben már rögzített állásponthoz képest a versenyképességi tanács brüsszeli ülésén, ezért azt kell mondjam, hogy valóban az a kellemes kötelezettség hárul ránk, hogy tájékoztassuk a közvéleményt, mindenekelőtt a szakmai közvéleményt, hogy várhatóan ősszel olyan javaslat kerül irányelvtervezet formájában az Európai Parlament elé, amely teljes mértékben leszűkítheti a szabadalmaztatható találmányok körét, pontosan arra a területre, amit ön is említett. Azaz ez csak és kizárólag ott lehetséges, ahol valamilyen hardverhez, berendezéshez kötötten jelenik meg a termékek egy-egy szűk köre, azaz kivette belőle a forráskódokat, a tárgykódokat és a számítógépes programokat is. Mindezek alapján azt gondolom, hogy a magyar kormány álláspontja - amely megegyezik a többségi állásponttal - védhető és alapvetően indokolt.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés