BÁRSONY ANDRÁS külügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Engedje meg, hogy a tárgyra térjek, és Lezsák képviselő úr írásban beadott módosító javaslatához fűzzek néhány gondolatot, mert azt gondolom, hogy van egyfajta szakmai félreértés, amelyet ebben a vitában szükséges eloszlatni.
Az Európai Gazdasági Térséghez való csatlakozásunk olyan kötelezettség, amelyet annak kapcsán vállaltunk, hogy Magyarország tagja lett az Európai Uniónak. Az azonban nem ugyanilyen módon világos, úgy tűnik, hogy nem az uniós szabályozással kell csak harmonizálnia ennek következtében a magyar jogrendnek, hanem át kell venni bizonyos olyan szabályozásokat is, amelyek specifikusan az Európai Gazdasági Térségre is vonatkoznak. Nem elegendő tehát az arra való hivatkozás, hogy e tekintetben nincs kötelező európai uniós normatíva vagy direktíva, hanem azt is figyelembe kell venni, hogy az Európai Gazdasági Térség egyes szabályozásai adott esetben akár az európai uniós szabályozástól eltérő módon is megállapíthatnak kötelezettséget.
Ezért kérem a képviselő urat arra, hogy mérlegelje azt a lehetőséget, hogy bár való igaz, hogy néhány érve, amelyet az indoklásban megfogalmazott ezen módosító javaslata beadásakor, helytálló, de nem feltétlenül teljes mértékben relevánsak abban a tekintetben, hogy tudniillik a kormányzatot miért terheli az a fajta módosítási kötelezettség, amely az érvényben lévő magyar szabályozáshoz képest ebben a törvényjavaslatban megfogalmazódik.
Ezért az előterjesztő nevében jeleznem kell, hogy ezt a módosító indítványt a magunk részéről nem fogjuk tudni támogatni.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés