DR. NÉMETH IMRE földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: Képviselő Úr! Hogy a hangulatot ki mérgezi és ki hozza bizonytalan helyzetbe a gazdákat, az ön múlt heti kijelentésére szeretnék utalni (Közbeszólások a Fidesz soraiból.), mely szerint “az Európai Unió majd úgyis visszaköveteli a gazdáktól ezt az előrehozott támogatástö, magyarul ne is vegyék fel. Ön tette ezt a kijelentést. (Közbeszólások a Fidesz soraiból: Visszakövetelhetik.)

Ennek megfelelően szeretném önt biztosítani, hogy a magyar kormány rendelete alapján nemzeti formában kerül ez kifizetésre. Május 1-je előtt született meg a rendelet. Ilyen értelemben még nem voltunk tagok, tehát teljes joggal juttattuk el a gazdákhoz ezt a pénzt. Ön bármennyire is nem szereti ezt a formát, úgy gondolom, hogy ezzel megteremtettük annak a lehetőségét, hogy az idei évben 300 milliárd forint támogatáshoz jussanak a gazdálkodók. (Közbeszólások a Fidesz soraiból: Hol a pénz?) Képviselő úr, ez pontosan a duplája, mint amennyit önök négy évvel ezelőtt adtak.

Az pedig, hogy a kamara segíti a gazdálkodókat, az FVM és a kamara közti szerződés szerint történik (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), ez a semmis szerződés - ahogy fogalmazott - semmilyen hátrányt nem jelent a gazdálkodóknak, hisz megvan a lehetőség, négy pénzintézettől bármikor fölvehetik (Az elnök ismét csenget.) a pénzt.

Köszönöm. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu