KOVÁCS KÁLMÁN informatikai és hírközlési miniszter: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Megköszönöm a képviselő uraknak ezt az előterjesztést. Azt hiszem, mindannyian tudjuk itt, a Házban, hogy nagyon fontos dologról van szó, hiszen akár a kormányzati, akár az önkormányzati elektronikus szolgáltatások alapja az, hogy az elektronikus aláírásról szóló törvényt elfogadjuk.
Már most, május 1-jétől hatályba lépett az elektronikus számláról szóló törvény, amely megteremti az elektronikus aláírással ellátott adóigazolási azonosításra alkalmas elektronikus számlák megjelenését, és nyilván ennek az elektronikus aláírásról szóló törvénynek a módosítása szükséges ahhoz, hogy ezt működésbe léptethessük. Hasonló módon az Informatikai Minisztérium és az Igazságügyi Minisztérium között a cégnyilvántartás és a cégnyilvánosság kérdéskörében is előrébb léptünk, ennek szintén ez a feltétele; arról nem is beszélve, hogy a közjegyzői okiratok elektronikus formában történő kiállítása és általában véve az elektronikus archiváció lehetővé tenné több milliárd forint megtakarítását, ha nem papír alapon kell a jövőben az elektronikus dokumentumokat, számláinkat megőrizni.
Ezért kérem a tisztelt Házat, fogadja el ezt a módosító indítványt, és tegye lehetővé, hogy az elektronikus szolgáltatások technikai háttere megteremtődjön. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés