DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A hivatalos iratok kézbesítésére vonatkozó törvényjavaslat tárgyalásával kapcsolatban először is szeretném megköszönni a képviselőknek azt a segítő hozzáállást, amelyet mind kormánypárti, mind pedig ellenzéki részről a törvényjavaslat tárgyalása során tanúsítottak.
Az Alkotmánybíróság határozatának határidőben történő végrehajtása csak egy megfelelő együttműködéssel válik lehetségessé. Ahogy arra a plenáris vitában felszólaló képviselők rámutattak, a törvényjavaslatban foglalt szabályozás egy logikusan végiggondolt koncepció mentén haladva került megfogalmazásra, és a három leglényegesebb eljárási törvényben egymásra épülő, egymással összhangban álló szabályozás kialakítására törekedett.
A törvényjavaslat előkészítésének szakmai alaposságát igazolja talán az a tény, hogy a törvényjavaslathoz összesen négy módosító javaslat érkezett, ezek is inkább pontosító jellegűek, vagy olyan kérdésekre vonatkoznak, amelyek a törvényjavaslat előkészítése során már felmerültek, de amelyekkel kapcsolatban olyan döntés született, hogy azok megoldására ne ebben a törvényjavaslatban, hanem más formában, általános jelleggel kerüljön sor.
Ilyen kérdés például az, hogy a hivatalos irat kézbesítésének szabálytalanságára hivatkozó fél esetében a kézbesítés szabályosságát a postai szolgáltató legyen köteles bizonyítani. Azaz itt egy más jogalkotási tárgyról van szó, más jogszabályba tartozó rendelkezések esetleges megfontolhatóságáról. Mivel a kézbesítési vélelemre vonatkozó szabályokat számos, e törvényjavaslatban foglalt módosítással nem érintett törvény is tartalmaz, értelemszerű, hogy ezt a fontos rendelkezést egységesen, egy helyen, minden bizonnyal a postáról szóló törvényben lenne célszerű elhelyezni.
A törvényjavaslatnak a bírósági végrehajtásról szóló törvény jogharmonizációs célú módosítását tartalmazó részeihez nem érkezett módosító javaslat, ami reményeink szerint a törvény-előkészítő munka szakszerűségére utal. Talán jogos a remény arra, hogy mind a kézbesítési vélelem megdöntésére, mind pedig a nemzetközi ügyek kezelésére választott jogi megoldások a gyakorlati jogalkalmazásban is megtalálják majd a helyüket, és ezáltal az új törvény alkalmas lesz arra a feladatra, amelyet az alkotmánybírósági döntés alapján a jogalkalmazók elvárnak tőle, vagyis a jóhiszemű felek jogérvényesítésének elősegítésére.
Nagyon remélem, hogy a vita, amely mögöttünk áll, engedhet arra következtetni, hogy ezt a törvényjavaslatot az Országgyűlés a következő üléseken támogatni fogja. Nagyon remélem, hogy ellenzéki oldalról is megkapja ezt a támogatást.
Köszönöm szépen a figyelmet.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés