DR. PÉTERFALVI ATTILA adatvédelmi biztos: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A bizottsági előadók, illetőleg a képviselőcsoportok vezérszónokai közül Lezsák Sándor képviselő úr vetett fel olyan kérdéseket, amelyek választ igényelnek, két vonatkozásban.

Az egyik: valóban alátámasztja a beszámoló azt, hogy a megnövekedett beadványszám alapján az is megállapítható, közel 50 százaléka a vizsgálati eredményeknek azt állapította meg, hogy jogellenes volt az adatkezelés vagy részben jogellenes. Azonban ezen belül átalakulás történt az elmúlt évben, mert megnőtt az 50 százalékon belül a teljes egészében jogellenes adatkezelések aránya; 38 százalékot képvisel ez az arány, és mindössze 12 százalékra csökkent az az arány, amely a részben jogos beadványokat jelenti. Tehát mi is úgy értékeljük, és ezért mondtam azt a szóbeli kiegészítésemben, hogy a beadványok jellege és statisztikai száma is azt mutatja, hogy már-már kritikus mértékeket ölt az állampolgárok információs önrendelkezési jogának a korlátozása, és ebbe beleértem azt is, hogy jogellenes adatkezelés történik.

A külföldre történő adattovábbítással kapcsolatban itt egy félreértés lehet, hiszen az európai uniós csatlakozásunkkal csak az a fajta szabályozás szűnt meg - de azt kell mondanom, hogy nem is formálisan szűnt meg, hiszen ez már gyakorlatilag 2000 óta így van -, hogy a külföldre történő adattovábbításnál azt nem értékeljük, hogy külföldre történik az adattovábbítás; pontosabban ott értékeljük, amikor olyan országba történik az adattovábbítás, amely nem az Unió tagja, mert akkor nemcsak azt kell nézni, hogy a továbbításhoz megvan-e a törvényi felhatalmazás vagy az érintett hozzájárult-e, hanem azt is vizsgálni kell, hogy az adott ország biztosítja a megfelelő védelmet. Gyakorlatilag az, hogy Magyarország megkapta 2000-ben az adekvát védelmi minősítést, azt jelenti, hogy Magyarországra, illetőleg Magyarországról az Európai Unió területére anélkül áramolhatnak az adatok, hogy vizsgálni kellene azt, hogy ez az adekvát védelmi szint megvan-e vagy nem, hiszen az Unió területén ez a vélelmezett. Azt azonban nem iktatta ki a törvénymódosítás, hogy ne kellene az adattovábbításhoz vagy törvényi felhatalmazás, vagy az érintett hozzájárulása, csak nem azt értékeljük, hogy az adattovábbítás külföldi adatkezelőhöz történik. Ugyanúgy magyar adatkezelőhöz is továbbításra csak akkor kerülhet az adat, ha ehhez törvény elrendelése biztosítja a jogalapot, vagy az érintett hozzájárul. Tehát a személyes adatok védelme biztosított, csak nem abban a vonatkozásban, hogy azt kellene vizsgálni, hogy az adekvát védelem megvan-e - mert az megvan -, de az egyéb jogszabályi feltételeket nem helyezte hatályon kívül ez a jogszabály-módosítás.

Mécs Imre képviselő úr felvetésére: valóban, egyébként minden évben a beszámoló megállapítja, hogy alapvető konfliktus áll fenn vagy állhat fenn a két jog között, a személyes adatok védelme és a közérdekű adatok nyilvánossága között. Utalni szeretnék arra, nem véletlen, hogy az adatvédelmi biztos már többször javasolta annak a módosítását, hogy ahol ez leginkább előfordulhat, a nyilvános közszereplőknek az esetében, ott kerüljön valamiféle pozitív szabály a törvénybe; legalább annyi, hogy a tevékenységével összefüggő adatok nyilvános adatoknak minősülnek. Tekintettel arra, hogy most egy uniós jogharmonizációs módosítása volt az adatvédelmi törvénynek, ami az adatvédelmi rész miatt volt szükséges, ez várat magára a továbbiakban is, de mi az esetjogunkkal is megpróbálunk ebbe az irányba menni, hogy ezeket a konfliktusokat feloldjuk.

Azzal maximálisan egyetértek, hogy igenis vannak konfliktusok, én azonban úgy gondolom, a konfliktust nem azon a módon kell feloldani, hogy a személyes adat fogalmát, ami - ezzel viszont egyetértek - nincs definiálva, vagyis minden személyes adatnak minősül, ami egy érintett természetes személlyel kapcsolatba hozható, szűkítsük, hanem abban látom a megoldást, hogy hozza meg az Országgyűlés azokat a törvényeket, amelyek bizonyos adatfajta vonatkozásában a nyilvánosságot lehetővé teszik. Ilyen törvényi felhatalmazása van egyébként az Országgyűlésnek, hiszen az adatvédelmi törvény azt mondja, hogy személyes adat nyilvánosságra hozatalát törvény közérdekből elrendeli. Az adatvédelmi biztos esetjoga több ízben javasolta már ilyen törvény megalkotását, például azoknak az állami tisztségviselőknek a vonatkozásában, akik nem köztisztviselők, de állami finanszírozásban az adófizetők pénzéből részesülnek, csak éppen a munka törvénykönyve hatálya alá esnek; például lehetne az ő jövedelmük úgy nyilvános, ahogy a köztisztviselőknek vagy esetleg a minisztereknek vagy az országgyűlési képviselőknek a jövedelme. Tehát én itt a pozitív szabályozásban látom a lehetőséget, és erre vonatkozóan az én időszakom alatt született jogesetek is adnak példákat vagy ötleteket.

Egyetértek azzal is, hogy az adatok primer védelme nagyon fontos. Utalni szeretnék képviselő úr felvetésére, hogy már meg is indult egyébként a vizsgálat a postánál, már a helyszínen is kint voltunk; ez a vizsgálat folyamatban van, és belátható időn belül le is zárulhat. Itt is a személyes adatok védelméről van szó.

Azzal is egyetértek egyébként, hogy adott esetben másolással is védeni kell a személyes adatokat, ez is az adatbiztonság körébe tartozik, azonban az adatvédelmi törvény alapján az adatkezelőnek kell megtennie azokat az intézkedéseket - akár szervezési, akár jogi, akár technikai intézkedéseket -, amelyek az adatbiztonságot szavatolják. Tehát egyetértek azzal, hogy duplikálni kell az adatbázist abban az esetben, ha ez szükséges, csak ezt éppen annak az adatkezelőnek kell megtennie, akinek erre nemcsak joga van a törvény alapján, hanem éppen kötelessége is, pont azért, hogy az adatok védelme garantált legyen.

(16.00)

Azzal is egyetértek egyébként, hogy az adatok biztonságát nemcsak technikai úton, hanem sok esetben jogi védelemmel is szavatolni kell.

Befejezésül arra is utalni szeretnék, hogy az idén több olyan vizsgálatunk van folyamatban - utalhatnék például az elővizsgálatra, amely az új jogosítványommal való élés első példája volt az EMMA kapcsán, amikor a helyszínen az adatbiztonság kérdését is vizsgáltuk -, amely az egyes bankok infrastruktúráján belül pont a számítástechnikai kérdéseket, tehát az adatbiztonság kérdéseit vizsgálja. Ezt is fontosnak tartjuk.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps.)

Forrás: parlament.hu