LEZSÁK SÁNDOR, az MDF képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Ház! Államtitkár Úr! Az adatvédelmi biztos alapos és jól szerkesztett jelentéséből is az tűnik ki, hogy 2003-ban lényegesen megromolhatott az állampolgári közérzet Magyarországon. Ugyanis erre utal az adatvédelmi biztoshoz benyújtott panaszok számának nagymértékű megnövekedése. Míg a korábbi években volt, amikor csökkent, volt, amikor csak kismértékben emelkedett meg a biztoshoz benyújtott panaszok száma, addig 2003-ban 58 százalékkal több ügyet kellett befogadni az adatvédelmi biztosi hivatalnak, mint a megelőző esztendőben.
A korábbi évekhez viszonyítva 2003-ban lényegesen több állampolgárnak volt olyan érzése, hogy törvényellenes módon kezelik az adataikat, vagy ügyük intézése szempontjából szükségtelen személyes adatokat is elkérnek tőlük. Feltűnően gyorsan növekedett az államapparátus közérdekű adatokat eltitkoló magatartása ellen benyújtott beadványok száma is. Az átlagosnál gyorsabban, 64 százalékkal növekedett meg az adatvédelmi ügyek száma, míg az információs szabadság körébe tartozó panaszok száma megkétszereződött, 82 százalékkal több panasz vonatkozott az üzleti szféra adatkezelésére, mint a megelőző esztendőben. Ez a nagymértékű növekedés arra utal, hogy mind a pénzintézetek és a biztosítók, mind a közüzemi szervezetek még ma sem tisztelik kellően ügyfeleik magánéletét, és a kívánatosnál jobban igényt tartanak az üzleti kapcsolatokon túlmutató adatok begyűjtésére és elemzésére.
A magánszféra vállalkozásai változatlanul nagyon lazán kezelik az adatvédelmi jogszabályok betartását. A korábbi években megnevezett jogszabálysértő vállalkozások típusai változatlanul ugyanazok, például a kábeltelevíziós társaságok, az internetszolgáltatók, az adósságbehajtó cégek, személyzeti tanácsadók.
Tisztelt Ház! Hasonlóan a korábbi években tapasztalt arányokhoz, 2003-ban is a beadványok mintegy fele indokolt vagy részben indokolt panasz volt. A vizsgált panaszok másik fele indokolatlannak bizonyult. A korábbi években tapasztalt tendenciának megfelelően tovább csökkent az államigazgatási és önkormányzati szervekkel kapcsolatos panaszok aránya, és ezzel egyidejűleg növekszik a magáncégekkel, reklámügynökségekkel szembeni panaszoké. 2003 volt az első olyan esztendő, amikor többségbe került a magánadat-kezelőket érintő panaszok aránya, részarányuk már 56 százalék volt.
Az előző, még a 2002. esztendőre vonatkozó beszámoló tanulmányozása során nagyon lényegesnek ítéltem azt a megállapítást, hogy a külföldi anyacégek, amikor bekérik az itteni alkalmazottaik személyi adatait, szinte általánosan megsértik azt a jogszabályt, hogy - idézem -: személyes adat az országból külföldi adatkezelő részére csak akkor továbbítható, ha az érintett ahhoz hozzájárult. Nos, meggyőződésem, és a tények ezt bizonyítják, hogy a belföldi adatvédelem területén az idén nagy visszalépés történt. Elég, ha csak arra utalok, hogy két hete a kormányzat elutasította a hazai állampolgárokra vonatkozó személyes adatok külföldre juttatását korlátozni szándékozó indítványaimat.
(15.30)
A hivatalos érvelés szerint május 1-je óta az Európai Unió tagállamaiba irányuló adattovábbítást úgy kell tekinteni, mint ha a Magyar Köztársaság területén belüli adattovábbításra kerülne sor. A tagállamok tehát - indítványommal szemben - a kormány szerint nem minősülnek külföldnek, mert az Európai Unió adatvédelmi szempontból is egységes térséget alkot. Ebből következően - fogalmazott a kormány képviselője - sem szükség, sem mód nincs a hazai állampolgárok személyes adatait a korábbi helyzetnek megfelelően védeni, és kivitelüket tilalmazni.
Számomra, tisztelt Ház, megdöbbentő volt a külföld fogalmának az átértelmezése, hiszen ilyen felfogással akkor sem az ásványi vagyonunkat, sem a folyóvizeinket, sem a műkincseinket, sem a termőföldet, sem az ország frekvenciatartományát nem védi törvény, hiszen e szerint a kormányzati felfogás szerint minden uniós országot belföldnek kell tekinteni, és csak az Európai Unión kívüli világ számít külföldnek. Ez úton is kérdezem az adatvédelmi biztos urat, hogy kikérték-e a véleményét ilyen fontos ügyben. Azaz: igaz-e az, hogy az Európai Unió adatvédelmi szempontból is egységes térséget alkot? Igaz-e az, hogy a tavalyi évvel ellentétben az idén már nem védi törvény az állampolgárok személyes adatait, azokat bármely társaság vagy hatóság megkérdezésük nélkül külföldre juttathatja? Természetesen lehet az Országgyűlésre is mutogatni mint felelősre, de valószínűleg ez is azon, csöndben meghozott jogszabályok egyike, amire az előterjesztők nem hívták fel a képviselők figyelmét, így azok lényege észrevétlen maradt a törvényalkotás sodrában.
Tisztelt Ház! Folytatódott egy több éve tartó kedvezőtlen tendencia, az átlagos ügyintézési idő megnövekedése. Különösen a panaszügyeknél nőtt meg ez az időtartam hosszúra, a 2002. évi 62 napról 100 napra. Ha figyelembe vesszük azt a tényt, hogy az ügyintézési idő 2002-ben is 58 napról 62 napra nőtt meg, akkor nagyon kritikusan kell viszonyulnunk a köztisztviselői létszám elmúlt időszakban végrehajtott csökkentéséhez. Tavaly az ügyek közel egynegyedét három-négy hónap alatt intézték el, ami túlságosan hosszú idő az adatvédelem területén. Az idén nem várható javulás. Minden jel szerint tovább lassul az ügyintézés. Az év végi költségvetési vita kapcsán kell újra átgondolni az Országgyűlésnek, hogy mely területeken nem volna szabad tovább rontani a hivatali munkavégzés feltételeit, s az adatvédelmi biztos munkáját biztosító személyi és anyagi feltételeket én a különösen védett állami tevékenységek között tartom számon.
Tisztelt Ház! Az adatvédelmi biztos beszámolójának nagy erénye, hogy hasonlóan az állampolgári jogok országgyűlési biztosának és általános helyettesének a 2003. évi tevékenységéről készült beszámolójához, konkrét eseteket, s az ilyen esetekkel kapcsolatban meghozott konkrét döntéseket tartalmaz. Néhány panasz kivizsgálásának eredménye nagyobb közfigyelmet, publicitást is érdemelne. Például a Magyar Államvasutak - nyilván a küszöbönálló nagy létszámleépítést indokolandó - arra kötelezte alkalmazottait, hogy jelentsék be gazdasági érdekeltségeikre, üzletrészeikre, részvényeikre vonatkozó adataikat, illetve azt is, ha akár ideiglenes, megbízásos formában is munkavégzésre irányuló jogviszonyt létesítenek. A bejelentési kötelezettség elvárása alapjaiban sértette az állampolgárok személyiségi jogait, s jó lenne, ha az adatvédelmi biztos állásfoglalását a gazdasági élet valamennyi szereplője magáévá tenné. Hasonló módon nagyobb publicitást, közfigyelmet érdemelne az a biztosi állásfoglalás, mely szerint a munkavállaló számítógépének a munkáltató általi figyelése jogszerűtlen, kimeríti a magántitok jogosulatlan megismerésének a tényét. Nagyon sok ehhez hasonló, hasznos ismeretet tartalmaz ez a jelentés.
Tisztelt Ház! Az adatvédelmi biztos úr, a hivatal valamennyi munkatárásának korrekt munkáját nagyon köszöni a Magyar Demokrata Fórum. Becsüljük azt a munkát, amit végeznek. Azzal összegzem véleményemet, mely szerint a beszámolót általános vitára nemcsak hogy alkalmasnak tekintjük, de elfogadását feltétlenül javasoljuk a tisztelt Ház részére.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés