MÉCS IMRE (SZDSZ): Tisztelt Elnök Asszony! A több mint 12 éve működő CEU, a Közép-európai Egyetem több mint ötezer hallgatót látott el eddig diplomával, akiknek valamivel több mint 50 százaléka Közép-Európa középső területéről jött, Magyarországról, Romániából, Csehországból, Lengyelországból, Szlovákiából és a korábbi Jugoszlávia országaiból.

Jelenleg ezer hallgató tanul ott, és 150 vendégtanár és 100 állandó tanár tanítja őket. Azt is el kell mondanom, hogy az egyetem tulajdonképpen kétfokozatú képzést végez. Az általános vita után fölhívott az egyetem általános rektorhelyettese, elnökhelyettese, Teplán István, és elmondta, hogy master's degree-t és PhD-képzés után doctor's degree-t adnak, ami azt jelenti, hogy a master's degree megfelel a mi bölcsészdiplománknak, tanári diplománknak, illetve a Műszaki Egyetem diplomás mérnöki fokozatának, és ezt követően a doktorátusra felkészülve négy-öt évig tanulnak.

Ez azt jelenti, hogy tulajdonképpen nem csupán posztgraduális képzés, hanem a mi felfogásunk szerint alapképzés is folyik ott, csakhogy Magyarországon még nem vezették be azt a rendszert, hogy az egyetemek egy alacsonyabb szintű bachelor's degree-t is adnának, mint ahogy ez Amerikában és több nyugat-európai országban van, ezért az én álláspontom szerint ez már részben megvalósítja az alapképzés kritériumát.

Éppen ezért javasoltam a jelentés 6. pontjában szereplő módosító indítványban, hogy “az egyetem alapképzést még nem folytatö szöveg kerüljön be, ezzel egyrészt jelezve azt, hogy nem éles a határvonal, másrészt pedig remélve azt, hogy a magyarországi fogalmak szerinti alapképzésre is ki fog az egyetem terjeszkedni. Ugyanis az alapkoncepció szerint rendkívül fontos, hogy a térségből a legkülönbözőbb nemzetiségi és népcsoportokhoz tartozó fiatalok és tanárok együtt dolgozzanak, együtt oktassanak, együtt tanuljanak, és egymást kölcsönösen türelemre, egymás nézeteinek a tiszteletben tartására, egymás kultúrájának a megismerésére neveljék, illetve nevelődjenek.

A korábbi rövid posztgraduális tanfolyamok után ez az egyetemi oktatás véleményem szerint már közeledik ahhoz a képzéshez, amit a magyar oktatási törvények is előírnak. Éppen ezért javasolnám, hogy ezt a “mégö szócskát iktassuk be, bár az oktatási bizottság nem támogatta, és az előterjesztő képviselője sem értett egyet, de úgy gondolom, azért, mert ezt kellő módon ki kellett fejteni. Az egyetem általános elnökhelyettese mind a két javaslatommal - azzal is, amiről majd a másik szakaszban fogok beszélni - lényegében egyetértett.

Igen komoly missziót fejt ki az egyetem, ahogy az alelnök úr tájékoztatásából megtudtam, a mintegy ezer hallgatónak a 80 százaléka részesül ösztöndíjban, és kétéves, évenként három trimeszterből álló oktatási rendben tanulnak és szerzik meg előbb a master's degree-t, majd a posztgraduális szakaszban a doctor's degree-t. Ezért kérem, hogy a 6. pontban szereplő módosító indítványomat elfogadni szíveskedjenek.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu