PUCH LÁSZLÓ, a gazdasági bizottság elnöke, a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Asszony! Köszönöm szépen a szót. Nem kívánok élni a 15 perccel, hiszen a gazdasági bizottság 2004. május 19-én tárgyalta a Versenyhivatal beszámolóját, teljes egyhangúsággal általános vitára alkalmasnak találta, és az Országgyűlésnek elfogadásra ajánlja.
Mint minden évben, most is megállapította a bizottság, hogy a Versenyhivatalnak és a versenytörvénynek komoly szerepe volt hazánk gazdasági átalakulásában. Hazánk uniós csatlakozását követően egyre nagyobb szerepet fog kapni az a szabályozás, ami a piaci folyamatokban és a piacszabályozásban a Versenyhivatal szerepét felerősíti és felértékeli. Ebben a gazdasági bizottság tagjai teljes egyhangúsággal egyetértettek, tehát amikor az elnök úr a szabályozás korszerűsítéséről és újragondolásáról beszél, akkor ebben a gazdasági bizottság tagjainak - politikai oldaltól függetlenül - teljes egyetértését bírja.
A gazdasági bizottságban külön érdeklődést váltott ki a Versenyhivatal nemzetközi szerepe és annak megítélése, valamint azok a kezdeményezések, amelyek Budapestet egy regionális központtá tennék, ahonnan a további uniós bővítéssel kapcsolatos tagországok felé irányuló segítséget és versenyjogi támogatásokat is lehetne biztosítani, ezt kiemelten fontosnak tartotta a bizottság, hogy ezen nemzetközi ügyekben a Versenyhivatal megítélése nagyon pozitív, és ennek erősítését továbbra is szeretné és támogatja.
A bizottság álláspontja szerint a korábbinál nagyobb figyelmet kell fordítania a Versenyhivatalnak a szabályozáson túlmenően a fogyasztóvédelmi szempontok érvényesítésére. Igaz, az elnök úr iménti hozzászólásában is elmondta, hogy nem kizárólag a fogyasztóvédelem tekintetében van a Versenyhivatalnak szerepe, mi úgy gondoljuk, hogy a fogyasztóvédelem egy kiemelt terület kell hogy legyen, hiszen minden egyes tevékenységét valahol a fogyasztók, a magyar társadalom javára kell hogy kifejtse, és meggyőződésünk, hogy ez egy olyan eszköz, amivel nemcsak a szabályozásban, hanem a végrehajtásban is fontos szerepet kell hogy kapjon a fogyasztóvédelem.
A bizottság a határozati javaslatot illetően további szempontokban megjelölte a szabályozási területeket, amit az elnök úr is a felvezetésében elmondott. A szabályozás további területein kiemelten fontosnak tekintette a bizottság a gyógyszerpiac újraszabályozásával kapcsolatos versenyhivatali álláspontot, és további szabályozási szükségességeket állapított meg.
A gazdasági bizottság egyhangúlag támogatta a Versenyhivatal beszámolóját, és az elhangzottakra, az elnök úr felvezetésére és az írásban kiadott, nagyon jó minőségű és tényleg áttekintést biztosító beszámolóra tekintettel a 2003-as tevékenységnek az elfogadását támogatja a határozati javaslatban foglaltak szerint.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés