CSONTOS JÁNOS (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Asszony! Azért fordulok önhöz én és a debreceni polgárok, mert szeretnénk, ha kiderülne az igazság egy állítólag nem létező levél ügyében, amiről az elmúlt hetekben és napokban szól a közvélemény és a sajtó.

Hajdú-Bihar megye, Debrecen város lakóit, de úgy vélem, a közélet iránt érdeklődő emberek nagy részét foglalkoztatja az a kérdés, hogy egy, a megyében indult nyomozás keretében Debrecen város polgármesterének érintettsége felmerült-e. Az elmúlt időben széles körben elterjedt hírek szerint komoly visszaélések történtek Debrecen város gazdálkodásában. Különböző cégek olyan megrendelésekhez jutottak, amelyek során közpénzeket használtak fel, és a gyanú szerint e közpénzek felhasználása esetenként bűncselekmény megalapozott gyanúját vetette fel. 2003-ban a 388/2003. számú ügyiraton nyomozást rendeltek el, amelynek lefolytatására később elfogultsági kifogás alapján a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság lett kijelölve. A közelmúltban több napilapban is megjelent egy hivatalosnak tűnő levél, amely a fenti ügyek kapcsán az illetékes ügyészség figyelmét felhívja Kósa Lajos képviselő úr, Debrecen város polgármesterének érintettségére és a mentelmi jog felfüggesztésének megfontolására. Az újságcikkeket követően különböző állásfoglalások jelentek meg, amelyek részben formai okokra hivatkozva tagadják a levél létezését, jóllehet, az Országos Rendőr-főkapitányság e cikkeket követően államtitoksértés megalapozott gyanúja miatt nyomozást rendelt el, a levelet jegyző volt főkapitány, rendőr dandártábornok pedig egyenesen hamisítványnak nevezte a levelet.

Tisztelt Miniszter Asszony! Szeretném megkérdezni, létezik-e az az inkriminált levél, és ha igen, tartalmilag megegyezik-e a sajtóban közismertté vált levéllel. Miért szükséges egy mentelmi jog felfüggesztésére irányuló iratot államtitokká minősíteni? Ha az előző két kérdés alapján valóságos levélről van szó (Az elnök jelzi az idő leteltét.), mi az oka annak, hogy a mentelmi jog felfüggesztésének kérdésében nem született döntés? Végezetül: biztosítottnak látják-e a büntetőeljárás eredményes lefolytatását az igazság kiderítése, a fenti ügy érdekében? (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu