CSONTOS JÁNOS (MSZP): Tisztelt Miniszter Asszony! Köszönöm, hogy hosszú hetek után az ügyben világos és autentikus válasz hangzott el. (Derültség a Fidesz soraiban.)
Meggyőződésem, hogy a közvéleménynek joga van tudni, ha a közéleti szereplőkkel összefüggésben hatósági intézkedések történnek. Nem lehet mellébeszéléssel, nevetgéléssel, formai okokra hivatkozva félrevezetni az embereket. A büntetőeljárás még nem ítélet (Közbeszólások a Fidesz soraiból.), és megalapozott gyanú esetén az érintetteknek tűrni kell a hatósági vizsgálatot. Remélem, hogy az ügyben eljáró szervek mindegyike tisztességgel teljesíti hivatali kötelezettségét, annál is inkább, mert amint azt a Fidesz helyi vezetője mondotta, az ügy tisztázása, beleértve a titkosság alóli feloldást, az ő érdekük is.
Köszönöm. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés