DR. BARÁTH ETELE, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára: Megint csak azt szeretném kérni, képviselő úr, ha konkrét esetet tud, kérem szépen, hogy ezt mondja.

Egyébként a 10 százalék nemzetközileg nagyon sok esetben, főleg nehéz, bonyolult mérnöki létesítmények, kiviteli tervig húzódó összegeknél ez reális.

Szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy természetesen az összes költségben benne szerepelnek az ilyen pályázatíró és -tervező szervezetek költségei is. Ezek visszatérítésre kerülnek. Amennyiben ezt túllépi, akkor a kamarához, hozzánk fordulni lehet annak érdekében, hogy mi felülvizsgáltassuk ennek az ügyét. Már indult ilyen felülvizsgálat, éppen azért, hogy kiszűrjük azokat, akik a piacon szakmai képesség és jó szándék nélkül dolgoznak.

De azért hadd mondjam meg, hogy az a bizonyos pályázat-előkészítő alap, amit az állam és a PHARE pénzéből mi kiírtunk vagy más hasonló ilyen jellegű intézkedések megteremtik azt a normát, amit Magyarországon követni lehet. Ez körülbelül 6-8 százalék, attól függően, hogy milyen bonyolultról van szó. Van, ahol csak 0,5 és 1 százalék, amiről szó van.

Természetesen figyelemmel fogjuk kísérni, és ha bármilyen jelzés érkezik, kivizsgáljuk.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu