PÁL TIBOR belügyminisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Mielőtt a kérdésére válaszolnék, szeretnék néhány dolgot tisztázni, mert úgy gondolom, hogy az ön kérdésében összekeveredett néhány dolog. Azon a négy településen, amelyekről beszélt, kétségtelenül rendkívüli esőzések voltak, és nagyon nagy károk keletkeztek. Ilyenkor az a feladat, hogy az azonnali károk megoldását kell valamilyen módon segíteni. Nos, ezt segíti az a 6,7 millió forint, amiről miniszter asszony is beszélt, amit a minisztérium ma reggel már el is utalt, és amely a települések számláján ma délután vagy holnap délelőtt rajta lesz.
(13.30)
Ezek olyan kiadások, amiket eredetileg nem terveznek az önkormányzatok, viszont a működésükben gondot okoz, ha ez nem kerül visszapótlásra. Ennek a visszapótlása történt meg a múlt hét végén, és a mai nap ennek az utalása történt meg. Ezekből a pénzekből fizetik, mondjuk, most, pedagógusnapkor azokat a jutalmakat, amit kifizetnek, vagy éppen a nyári táborokat. Előre nincs tervezve, tehát ezt sikerült visszapótolni, és ezt a pénzösszeget megkapták. Ez az első lépés. És erre én is azt tudom mondani, hogy kétszer ad, aki gyorsan ad. Ez meg is történt a minisztériumban, ezt megtettük.
A második lépés az, amikor megtörténik a kárfelmérés, amikor már látják, hogy milyen károk keletkeztek épületekben, önkormányzati létesítményekben, utakban vagy éppen hidakban, és ennek a helyreállítása történik. Ez a második lépés. Ehhez egy pontos kárfelmérést kell csinálni, amikor ezek megtörténtek, akkor lehet ennek a támogatásáról dönteni, abból a vis maior-alapból, amiből ezeket a minisztérium támogatja. Amennyiben a megyében erre nem áll rendelkezésre forrás - én úgy tudom, a megyében nincs már ilyen forrás -, tehát ezeket az igényeket a minisztérium felé kell megjeleníteni. Természetesen lehetőség szerint ezekre ugyanúgy fogunk támogatólag nyilatkozni, mint ahogy a rendkívüli helyzet elkerülése érdekében tettük ezzel a 6,7 millió forinttal. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés