DR. DÁVID IBOLYA (MDF): Tisztelt Elnök Asszony! Miniszterelnök Úr! Képviselőtársaim! A Magyar Demokrata Fórum képviseletében sikeres és eredményes munkát szeretnék kívánni a megválasztott 24 képviselőnknek. Kívánjuk, hogy teremtsenek egy új iskolát, az összefogás, az együttműködés és az együttmunkálkodás józan iskoláját. Tudják legjobb erőiket egyesíteni a nemzet előtt álló feladatok megoldása érdekében. Új feladat elé állítja ez a választás nemcsak a 24 megválasztott képviselőt, de azt a négy jelölő szervezetet is, akik a 24 képviselőt jelölték, rájuk is hasonló józansággal és tenni akarással vegyes munka vár.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ebből a körből nem hagyhatjuk ki a külügyminiszter úr által említett kormányzati hátteret és felelősséget, és reméljük, hogy a tavaly létrehozott pártalapítványok is segíteni fogják azt a munkát, amely eredményesebbé teszi az európai parlamenti képviselőink munkáját.

Tisztelt Képviselőtársaim! Öröm volt hallgatni itt ezt a mai napot, csendben, visszafogottan, mintha egy új fejezet nyílott volna meg ma a magyar parlament életében. Úgy hiszem, képviselőtársaim, hogy ez egy nagy alkalom is arra, hogy a közéletben elgondolkodjunk azon, hogy kevesebb demagógiával, kevesebb populizmussal és sokkal több közös megoldáskereséssel próbáljuk az elkövetkező hónapok politikai életét színesíteni és tarkítani.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ez az ország kiéhezett a rendre, kiéhezett a tisztességes vitákra, kiéhezett a konkrétumokra, az érvekre, és megéri vállalni a megpróbáltatásokat, hogy egyértelművé váljanak azok a viták, amelyekből a lényeg derül ki, nem pedig az érzelem, nem pedig az indulat.

Tisztelt Képviselőtársaim! Elgondolkodtatott mindannyiunkat, hogy a választásra jogosultak egyharmada ment el a választásra. Sok mindennel indokolhatjuk, európai indokokkal, indokolhatjuk a kormányzat felvilágosító munkájának rossz minőségével, de mindenesetre jelzés arra, hogy nem érezték a magyar választópolgárok sajátjuknak ezt a választást, ezt a közös ügyünket. Márpedig ha ez így áll, akkor mindannyiunknak el kell azon gondolkodni, hogy mit kellene tennünk, hogy ez ne így legyen. Elidegenednek-e az emberek a közélettől, azoktól a választásoktól, amelyek alapjában véve a jövőnket határozzák meg?

Tisztelt Képviselőtársaim! Meggyőződésem, hogy ez ellen együttesen kell mindannyiunknak fellépni, és ahhoz az első lépés, hogy fejezzük be az eddigi dicstelen vitákat, különösen azokat, amelyek egy héttel ezelőtt tarkították a parlament életét - ki hazudik többet, ki hazudik nagyobbat? A józan, a konkrét tenni akarás és a tennivalók felé forduljunk.

Tisztelt Képviselőtársaim! A Magyar Demokrata Fórum korszerű, konzervatív erőként az eddigiektől is többet kíván vállalni azért, hogy végre az emberek valós problémáinak megoldására találjuk meg az őket leginkább érintő kérdésekben a valós válaszokat. Ehhez lesz partner az elkövetkező időszakban a Magyar Demokrata Fórum.

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és az MDF soraiban.)

Forrás: parlament.hu