DR. KIS ZOLTÁN környezetvédelmi és vízügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az 1995. évi LIII., valamint az 1996. évi LIII. törvények a környezet és a természet védelméről két irányban kerültek módosításra: egyrészt az európai uniós jogharmonizációnak megfelelően, másrészt a magyar közjogban már oly régen igényelt természetvédelmi garanciális szabályok és új fogalommeghatározások körében.
A vitában számos ellenzéki és kormányzati hozzászólás volt, és jobbító szándékú módosító indítványok is érkeztek, amelyek nagyban javították a törvénytervezetek kezelhetőségét. A kormány azokat a módosító indítványokat támogatta, amelyek a jogszabály pontosítását célozták - idetartozott például az egyed fogalmának meghatározása, amely nemcsak szóhasználatában, hanem bizony genetikai tartalmában is nagyon fontos. Pap János képviselő úr számos indítvánnyal segített ennek a fogalommeghatározásnak az egységesítésében, így végül is a félreértésekre okot adó élő szervezetö megfogalmazás elhagyását célzó módosító indítványt is a kormány támogatja. A kormány támogatta azokat az indítványokat is, amelyek a környezethasználati feltételként meghatározott engedélyezési eljárás egyszerűsítésére és az ügyek időtartamának lerövidítésére, az úgynevezett ügyfélbarát hivatal kialakítására vonatkoztak.
A vita során számtalanszor fölvetődött az úgynevezett natúrpark fogalma, amelynek pontosítását, körülírását, illetve törvényi garanciáit hiányolták a módosító indítványt előterjesztők. Ezt a kormány elfogadta, és a natúrparkö fogalom is a kívánalmaknak megfelelően autentikus meghatározással került a törvénybe úgy, hogy ennek a jogi kategóriának az ingatlan-nyilvántartásba is be kell kerülnie.
A törvénymódosítás érinti a természetvédelmi kártalanítás régóta aktuális ügyét, ez ügyben számos egyeztetés zajlott le az elmúlt hetekben. Támogatjuk azt a szándékot, hogy minél inkább a támogatások szolgálják a természeti és a gazdálkodóérdekek összhangját, és ehhez minél nagyobb mértékben fel kell használni az uniós forrásokat, az agrártámogatás úgynevezett második pillérét is. Véleményünk szerint nem a tiltás és az ehhez kapcsolódó kártalanítás, hanem az ösztönző támogatási rendszer az, ami a környezet hosszú távú értékeinek megtartását, valamint az ott élők megélhetését is célozhatja.
A törvénymódosításban megjelenik a kártalanítás, mégpedig fontos változással. Nemcsak a tulajdonosok, hanem a földhasználók is jogosultak erre a térítésre, annál is inkább, mert az Alkotmánybíróság a természetvédelmi törvény korábbi szabályainak felülvizsgálatánál már megállapította, hogy csupán a kártalanítást a tulajdonosokra engedményezni alkotmányellenes, ugyanis a jogszerű használót ebből kizárni nem lehet.
A benyújtott módosító indítványokat, amelyek szűkítő jellegűek voltak, és a tényleges károknak a károsultak terhére történő szűkítését célozták, nem támogatta a kormányzat. Más részük olyan kérdéseket kíván törvényi szinten rendezni, amelyek költségvetési összefüggéseik miatt kormányzati hatáskörben kezelendők - erre szolgál a végrehajtási rendelet kialakítása.
Tisztelt Országgyűlés! A környezet, valamint a természet védelméről szóló törvényjavaslat beépítése a hazai jogba figyelembe veszi az uniós tagságból adódó követelményeket, pontosabb, hatékonyabb szabályozást tesz lehetővé az élet egyik legfontosabb területén. Az európai nívójú szabályok segítik azt a közös törekvésünket, hogy egészséges, tiszta, szép Magyarországon éljünk.
Még egyszer köszönöm azon képviselő hölgyek és urak együttműködő közreműködését, akik módosító indítványaikkal javítottak a törvény színvonalán. Kérem a tisztelt Országgyűlést, hogy a módosító javaslatokat, amelyeket a kormány támogat, fogadja el, és a végszavazásnál a két törvény módosítását is támogatni szíveskedjen.
Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés