ELNÖK: Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy egyetért-e a T/10529. számú törvényjavaslat sürgős tárgyalásba vételével. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés 117 igen szavazattal, 181 nem ellenében, 4 tartózkodás mellett elutasította a sürgősségi kérelmet.
Tisztelt Országgyűlés! A házbizottság ülésén a Fidesz képviselőcsoportja előzetesen jelezte, hogy a mai ülésen előterjeszti és tárgysorozatba-vételét kezdeményezi a T/9943. számú törvényjavaslatnak. Most erről határozunk a Házszabály 98. §-ának rendelkezései alapján. Eszerint a tárgysorozatba-vételről az Országgyűlés az előterjesztő legfeljebb ötperces felszólalása után határoz. A tárgysorozatba-vétel tárgyában képviselőcsoportonként egy képviselő, valamint a független képviselő legfeljebb két perc időtartamban felszólalhat, majd az előterjesztő a felszólalásokra legfeljebb két perc időtartamban válaszol.
A Fidesz képviselőcsoportja az Országgyűlés döntését kérte a Selmeczi Gabriella, Borkó Károly, Illés Zoltán, Turi-Kovács Béla és Mádi László által T/9943. számon benyújtott, a parlagfű elleni védekezésről szóló törvényjavaslat tárgysorozatba-vételéről. Megkérdezem, ki kíván felszólalni ötperces időkeretben.
Megadom a szót Selmeczi Gabriellának, a Fidesz képviselőjének.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés