KÉKKŐI ZOLTÁN JÓZSEF (Fidesz): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszter Úr! Állami támogatással, állami ösztönzéssel akarja a kormány tönkretenni a dél-alföldi zöldség- és gyümölcskertészetet.

Megdöbbenést és óriási felháborodást keltett a Dél-Alföldön az a bejelentés, mely szerint Szegeden a Provosz Beszállítói és Kereskedelmi Kht., amely 3 millió forintos törzstőkével rendelkezik, a politikai, állami és multinacionális tőke összefonódása révén 3,5 milliárd forint befektetéssel akarja befolyása alá hajtani a teljes dél-alföldi zöldség-gyümölcs kertészetet.

A termelők már tudják, hiszen megtapasztalták, milyen a felülről jövő kereskedelmi integráció, amelyik érdekeikkel szembe megy, és pusztán a bérmunkás, zsellér szerepét szánja nekik saját földjükön.

A termelők ezért létrehozták saját szervezeteiket, hiszen a térségben több bejegyzett és elismert termelői-értékesítő szervezet működik. Ezek a szervezetek ebben az évben állami támogatásban is részesültek. Ezek a szervezetek tiltakoznak az ellen, hogy teljesen kiszolgáltatott helyzetbe hozza őket a multinacionális tőke a szocialista kormány aktív támogatásával.

A legmegdöbbentőbb a dél-alföldi gazdák számára az, hogy mindez aktív állami részvétellel, szerepvállalással történik. A Provosz Kht. egyik tulajdonosa közvetetten a magyar állam az ÁPV Rt.-n keresztül, és természetesen most is érintett az oly sok gyanús politikai-gazdasági összefonódásban szerepet vállaló Regionális Fejlesztési Holding Rt. is. Úgy tűnik, a kormány ismét hazudott, amikor azt állította, hogy támogatni kívánja az önkéntesen szerveződő, a tulajdonosokat összefogó szervezeteket, tészeket, amelyek egyébként hatékonyan képesek a zöldség-gyümölcs ágazatokat piacra vezetni. Az eddigi szervezetek tönkretétele, úgy tűnik, részét képezi annak a kormánypolitikának, annak a hadjáratnak, melyet a gazdák ellen indítottak.

Kérdezem tehát miniszter urat: a szocialista-liberális kormánykoalíciónak valóban a multinacionális tőke osztalék alapú, elvtelen kiszolgálása fontosabb, mint a magyar gazdák érdekeinek védelme?

Köszönöm a figyelmet. (Taps a Fidesz soraiban.)

Forrás: parlament.hu