DR. BOROS IMRE (független): Tisztelt Miniszter Úr! Látszik szemléletünk eltérő volta. Ön átutalásról beszél, én pénzfelhasználásról. Hogy a Kincstárban megjelenik a pénz, az nem jelenti, hogy fel is használták. Engedjen meg néhány számot!
Az ÁSZ-jelentés szerint 2002-ben a PHARE 38, az ISPA 11, a SAPARD 0 százalékra volt kihasználva, azaz felhasználva. 2003-ban az ISPA teljes, 350 milliós keretéből az év végéig összesen 30 milliót, a SAPARD körülbelül 160-ából pedig 5 milliót használtak fel. 2004. június 30-án az ez évi felhasználás összege 38 millió euró, ami egyhavi átutalást se tesz ki. Én erről beszélek, ön meg csak arról, hogy mennyi pénz érkezett Brüsszelből.
Egyébként alkalmas az idő most a lelépő kormánynak arra, hogy ezt a felhasználás oldaláról áttekintse, a következő adminisztrációnak ezt a súlyos terhet átadja, és a felhasználásra, a programok megvalósítására törekedjenek (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), mert ez a gazdasági növekedést és az igazi nemzetijövedelem-termelést is nagyban elősegíti.
Köszönöm. A választ ilyen értelemben nem fogadom el. (Taps a Fidesz soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés