DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Ha az előző kormány hibát követett el, ha az előző kormány visszaélve hatalmával jogszerűtlenül vagy etikátlanul járt el, ha az előző kormány - fogalmazzunk magyarul - valami disznóságot csinált, az semmi esetre sem jelenthet felmentést a jelenlegi kormánynak, hogy elkövesse ugyanazt a hibát, hogy ugyanúgy visszaéljen a hatalmával, vagy hogy ugyanazt a disznóságot elkövesse. Az az érv, hogy mi semmivel nem vagyunk nagyobb csirkefogók, mint ti voltatok, morálisan vállalhatatlan, politikailag pedig nagyon kevés haszonnal kecsegtet.

Mindezt azért tartom szükségesnek előrebocsátani, mert amikor a következőkben össze kívánom hasonlítani az Orbán-kormány privatizációs gyakorlatát a szociáldemokrata-szabad demokrata kormány privatizációjával, akkor ezt nem azért teszem, mert elfogadom az ebből a határozati javaslatból kimondatlanul is kicsengő ítéletet, miszerint privatizálni gazemberség, és csak azzal tudnék védekezni, hogy de hiszen ti is ezt csináltátok. Ellenkezőleg, én azt gondolom, hogy a privatizáció jó. Azt gondolom, hogy a piac a magántulajdonosok versengésének és együttműködésének természetes terepe, és Magyarországon piacgazdaság van. Piacgazdaságban nem azt kell megindokolni, hogy valamit miért adunk magántulajdonba, hanem hogy miért tartjuk állami tulajdonban.

Én tehát azt gondolom, hogy helyesen cselekedett az Orbán-kormány, amikor privatizált, helyesen cselekedett a Medgyessy-kormány, amikor privatizált, a kettő között a különbség nem a privatizáció tényében, hanem módjában van, és ez a mód igen eltérően ítéltetik meg a két kormány esetében. Persze lehet, hogy ezt hiába mondom, hiszen jobboldali képviselőtársaim részéről a kettős mérce nagyon gyakori és elfogadott. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Ajjaj!) Épp a tegnapi napon nyilatkozta Balsai István képviselő úr a Lakitelek-munkacsoport nevében, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök-jelöltté választása politikailag illegitim, hiszen nem szerzett képviselői mandátumot sem egyéni választókerületben, sem listán. Ugye, önök is emlékeznek, tisztelt képviselőtársam, hogy ugyanez a Balsai István milyen nemes felháborodással utasította vissza 1993-ban, hogy a sajnálatos módon elhunyt Antall József miniszterelnök helyére választott, nem képviselő Boross Péter miniszterelnök kormányában elvállalja az igazságügyi tárcát? Ugye, önök is emlékeznek rá, hogy ő ezt visszautasította? Hát, körülbelül így mérnek önök, tisztelt képviselőtársaim!

Hogyan privatizált tehát az Orbán-kormány és hogyan a jelenlegi? Tisztelt Képviselőtársaim! Az önök kormánya négy év alatt 123 privatizációs tranzakciót hajtott végre. E 123 tranzakció által érintett vagyontömeg könyv szerinti értéke 71 milliárd forint volt.

(20.30)

Medgyessy Péter kormánya eddigi hivatali ideje alatt 28 privatizációs tranzakciót hajtott végre; feleannyi idő alatt a negyedét sem, tisztelt képviselőtársaim, tessenek figyelni. Az ezek által érintett vagyontömeg könyv szerinti értéke 29 milliárd forint volt. Feleannyi idő alatt harmadannyi sem volt, tisztelt képviselőtársaim, mint az önök idejében. Vagyis nem arról van szó, hogy a Medgyessy-kormány privatizál hirtelen, nagy lélegzettel, egyetlen nekifutásra. Az önök időarányos privatizációs üteme sokkal nagyobb volt, mint a Medgyessy-kormányé.

Mi a helyzet a bevételekkel, tisztelt képviselőtársaim? Nos, a bevételeknél már egészen pontosan megfordul a helyzet. 1999-ben 133 milliárd forintot, 2000-ben 58 milliárdot, 2001-ben 52 milliárdot, 2002-ben pedig 21 milliárdot vettek be privatizációs bevételekből, ez összesen 264 milliárd forint volt. A Medgyessy-kormány 2003-ban és 2004 első félévében összességében 160, illetve 120 milliárdot, azaz 280 milliárdot vett be. Vagyis ez alatt az idő alatt, a hivatali ideje két éve alatt nagyobb privatizációs bevételt teljesített, mint önök négy év alatt. Harmadakkora könyv szerinti értékből nagyobb privatizációs bevételt ért el, mint önök.

Tisztelt képviselőtársaim, önök 71 milliárd forint könyv szerinti értékből 264 milliárd forint állami bevételt tudtak szerezni. Ez egy forint könyv szerinti értékre 3 forint 50 fillér költségvetési bevételt jelent. A Medgyessy-kormány 29 milliárd forintnyi könyv szerinti értékből 280 milliárdot vett be. Ez egy forintra vetítve 10 forint bevétel. Tisztelt képviselőtársaim, ha önök úgy privatizáltak volna, ahogy mi, vagyis versenytárgyalás útján, akkor a 71 milliárd forint értékesített vagyonért 710 milliárdot kaphattak volna a 264 milliárd helyett. Hol van a különbözet, hol van a 450 milliárd forint, tisztelt képviselőtársaim?

Talán csak nem függ össze ez azzal, hogy az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Részvénytársaság a Magyar Fejlesztési Bankon keresztül méltóztatott privatizálni? Talán csak nem függ össze azzal, hogy a Magyar Fejlesztési Bankban Simicska Lajos vitte a prímet, miközben az ÁPV Rt. élén az ő állandó jellegű tettestársa, hogy Rejtő Jenő szavait parafrezáljam, állandó jellegű tettestársa Gansperger Gyula elnökölt? Talán csak nem arról van szó, hogy ez a 450 milliárd forint valahol mégiscsak ott van valakinek a zsebében, akik harmadannyit fizettek azért az állami vagyonért, mint amekkora bevétel elérhető lett volna vele? Nem az a baj, tisztelt képviselőtársaim, hogy a Medgyessy-kormány nagy bevételeket szerez a privatizációból a költségvetés oldalára, hanem hogy önök jóval nagyobb vagyontömegből jóval kevesebb bevételt tudtak szerezni.

Tisztelt Képviselőtársaim! Nem a szociáldemokrata-szabad demokrata kormány privatizál sokat. Önök privatizáltak sokat, csak kevés állami bevételt értek el vele. A bevételek valahol máshol csapódtak le. Amikor önök aggodalmukat fejezik ki az állami vagyon fogyatkozása miatt, amikor önök azért aggódnak, hogy az állami vagyontömeg vészesen fogy, akkor ebből az az aggodalom csendül ki, hogy ha önök reményeik szerint 2006-ban visszatérhetnek a hatalomba - erre egyébként én kevés eséllyel kecsegtetem önöket, de természetesen ez a választókon fog múlni (Közbeszólás a Fidesz padsoraiból: Szerényebb is lehetsz!) -, akkor nem tudják folytatni azt, amit 1998 és 2002 között csináltak. Vagyis nem tudják megint az egy forintnyi könyv szerinti értéket 3 forint 50-ért eladni, és a maradék 6 forint 50 fillért valakiknek a zsebében otthagyni.

Tisztelt Képviselőtársaim! Az önök benyújtott határozati javaslata arról szól, hogy ne tessék eladni azt a vagyont, amiből mi szeretnénk zsákmányolni. Ezért fogjuk elutasítani.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu