KÓSA LAJOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm a lehetőséget. Szabados Tamás politikai államtitkár úr elismerte a tévedést. Amit ő nem kalkulál, az a következő. Engedjék meg, hogy először erre térjek ki, mert úgy látszik, nem teljesen világos az oktatásügy alakulásának és a tankönyvhöz jutás folyamatának minden mozzanata az államtitkár úr előtt.

A következőképpen történik ez, tisztelt államtitkár úr. Tavasszal az előzetes létszámadatok alapján - ami becsült adat, mert tavasszal még nincs beiratkozás; március-áprilisban nincs beiratkozás, a pontos létszámokat az iskolákban csak május-júniusban véglegesítik - előzetes becslést adnak arra vonatkozóan, hogy melyik gyereknek milyen tankönyvtámogatás szükséges. Ráadásul tudjuk, hogy ebben az időpontban a nevelési tanácsadók még nem hoztak állásfoglalást arról, hogy azok a gyerekek, akik az óvodából az iskolába mennek, igazából elkezdhetik-e az iskola első osztályát, vagy a nevelési tanácsadó mégis azt mondja, hogy még maradjanak az óvodában. Tehát a rendszer önmagában is úgy működik, hogy egy jelentős gyereklétszám tavasszal még nem tudja leadni az ingyenes tankönyvigénylését, mert ezek becsült létszámok, és csak májusban derül ki, hogy a beiratkozás után mekkora gyereklétszám után lehet megvenni augusztus végén, szeptember elején a tankönyvet.

Ha államtitkár úr azt mondja, hogy a könyvvásárlással kapcsolatosan észrevétel, szülői panasz még nem érkezett a minisztériumhoz, nos, ennek az az egyszerű oka, hogy majd a jövő héten veszik meg a tankönyveket, tudja? Képzelje, államtitkár úr, még az FVM-hez sem érkezett panasz azzal kapcsolatban, hogy jövő tavasszal mekkora belvíz lesz, mert az majd csak akkor fog megérkezni. Akkor lesz ezzel kapcsolatban panasz, ha megveszik a könyvet, nem pedig most, amikor még nem veszik meg a könyvet. Ellenben az önkormányzatok jelezték azt a problémát, hogy amikor még nem lépett hatályba a változtatás, akkor a régi rend szerint megigényelték a tankönyvet, és képzelje el, közben a területi hivatalok, a táhok jelezték, hogy baj van, mert hiába igényelték meg a támogatást az önkormányzatok, az iskolafenntartók, közben megváltozott a jogszabály, és majd novemberben - amikor a normatívákat egyeztetik az önkormányzatok a normatívagazdákkal és a táhokkal - kiderül, hogy az igénylés nem volt jogos, mert közben megváltozott a szabály, és az alapján az önkormányzatoknak nem lehet megigényelni a normatívát. Illetve ha már megigényelték és folyósították, akkor a novemberi egyeztetés után vissza kell fizetni. Ez okoz zavart, tisztelt államtitkár úr! Mert mást mond a táh, mást mondanak önök, arról nem is beszélve, hogy ez már az idei tanévre vonatkozik, mert csak most fogják megvenni a tankönyveket. Éppen ezért kell ezt a problémát korrigálni, tisztelt államtitkár úr.

Örülök, hogy ön is azt mondja, hogy ezt korrigálni kell, de az már nagyon nincs rendben, államtitkár úr - amiről, nem véletlenül, egy szót sem mondott, hogy ez hogyan lehet -, hogy az önkormányzatok számára iránymutatónak szánt és mondott minisztériumi honlapon meg van hamisítva a jelenleg hatályos törvényszöveg. Efölött azért ne sikladjunk úgy el, mert ez nem teljesen normális dolog egy jogállamban! Mint ahogy az is meghökkentő, hogy Tatai-Tóth András azt veti fel - bár hivatkozik arra, hogy nem jogász -, hogy mi lenne, ha a minisztérium módosítaná a közlönyben megjelent törvényszöveget. Ezzel kapcsolatban forduljanak Bárándy úrhoz, ő majd esetleg elmondja, hogy törvényszöveget csak a parlament hivatott módosítani.

Éppen ezért azt hiszem, tisztelt képviselő hölgyek és urak, lehet azt mondani, hogy az a baj, hogy beszélünk a bajról, és nem az, hogy ezt a hibát elkövették. De ez egy nagyon régi reflex - én azt hiszem, nem ez a mai kor szelleme.

(16.20)

Nagyon kérem, függetlenül attól, hogy milyen jelzőket vágnak az előterjesztő fejéhez, aki veszi magának a bátorságot, hogy egy ilyen hibát korrigáljon vagy milyet nem, én azt kérem, hogy támogassák ezt a javaslatot, mert ezt a hibát korrigálni kell, hogy a tankönyvvásárlás rendben lezajlódjon, és rendben az önkormányzatok a normatívát vissza tudják igényelni.

Tisztelt Parlament! Kérem a támogatásukat az előterjesztéshez, és ezúton jelzem, hogy a Jánosi György által jegyzett módosító javaslatot elfogadom, amit az oktatási bizottság a mai ülésén megfogalmazott, és köszönöm, hogy ezzel segítették azt, hogy ezt a hibát kijavítsuk.

Kérem a támogatásukat. (Taps a Fidesz és az MDF soraiban.)

Forrás: parlament.hu