DR. SZANYI TIBOR földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Nagyon örülök ennek az interpellációnak, mert ez lehetőséget ad arra, hogy az előző interpellációra adott válaszban idő hiánya miatt ki nem fejtett gondolatokat elmondjam. (Egy hang a Fidesz soraiban: Ez nem erről szól.) Egyébként ugyanarról szól, az intervencióról, mint tudjuk; ha figyeltek volna, akkor nem tették volna ezt a megjegyzést.

Ugyanakkor abban is biztos vagyok, hogy képviselő úr nem fogja elfogadni a válaszomat, tekintettel arra, hogy a kérdéseiben egy sor olyan, a valóságnak meg nem felelő állítást fogalmazott meg, amire tisztességgel szólva nem is lehet mást válaszolni, mint hogy ez nem igaz, és az ön számára ez nyilván elfogadhatatlan a parlamentben, habár a lelke mélyén ön is tudja, képviselő úr, hogy mennyi minden valótlanságot mondott.

Először is kezdjük azzal, hogy a mezőgazdasági fejezetet az Európai Unióval való tárgyalásokon egészen konkrétan a Fidesz-kormány zárta le, annak minden technikai részletével együtt, köztük például az intervenció dátumait is. (Közbeszólások.) A másik - bocsánat a hasonlatért -, az nem kívánságműsor, tisztelt képviselő úr, hogy az egyik országnál ennyi az intervenciós idő, a másik országnál annyi. Ez földrajzi zónák és történelmi hagyományok szerint zajlik. A déli országokban kicsit korábban van, az északabbra fekvő országokban kicsit később van, s ezt ön is nagyon jól tudja.

A másik, amit szeretnék mondani a közraktári támogatás dolgában - amiről kérdezett -: képviselő úr ugyanúgy jól tudja, ez a notifikált támogatási formák közé tartozik, vagyis ezt igenis szeretnénk tovább folytatni, és folytatni is fogjuk. Mindamellett hozzá kell tennem, hogy ez EU-ellenes, tekintettel arra, hogy több jogcímen ugyanazt az EU nem hajlandó támogatni. Vagyis mindazon extra támogatásokat, amiket önök sürgetnek, egyébként az európai uniós jogrend levonja a területalapú támogatásból, és ez nyilvánvalóan nem cél.

Mint ahogy, tisztelt képviselő úr, nem cél maga az intervenció sem. Okos gazda sem Európában, sem Magyarországon, sem másutt nem az intervencióra játszik. Az okos gazda a piacon érvényesül, és ha már a piacon nem tudta az általa várt pozíciókat elérni, akkor lép be az intervenció és segít. Ha ebben az országban történetesen mindenki intervencióra termelne, akkor - bocsánat, képviselő úr - attól tartok, nagyon nagy félreértés lenne. Hál' istennek, a gazdák fejében ennél sokkal nagyobb rend van.

Ami pedig a tárolási helyeket illeti: kérem szépen, képviselő úr, 1989-ben 15,7 millió tonna gabona termett, 1991-ben 15,8 millió tonna, 2000-ben 15,1 millió tonna, tehát a 15 millió tonna körüli gabonatermés nem egy soha nem látott dolog Magyarországon. Kétségtelen tény, hogy picivel, pár kilogrammal, pár tonnával magasabb, mint a valaha mért átlagok. De azért azt szeretném elmondani, hogy az intervenciós raktárakra való jelentkezés határideje szeptember 30., az első körben már térképpel, tokkal-vonóval mindent tudattunk az addigiakról a falugazdászokkal, a gazdák is tudják, hogy az elmúlt három-öt-tíz évben hova szokták vinni a gabonájukat, következésképpen azt hiszem, maximum az ön parlamenti felszólalásában van ebből feszültség. Azt azért hozzáteszem, hogy technikailag még valóban sok mindent meg kell oldanunk a kukoricatermés betakarításakor, de szeretném elmondani, hogy ez az ország eddig is és most is megtalálta a megfelelő technikákat, hogy ilyen jellegű kérdéseket megoldjon.

Végezetül, képviselő úr, soha a magyar történelemben ekkora agrártámogatás nem volt sem a természet, sem az ország, sem Európa által. Azt gondolom, ennek sokkal inkább örülni kellene, gratulálni kellene a gazdáknak, hogy tulajdonképpen tudatilag is és gondolatilag is átálltak az új termelési igényeknek megfelelően. De ha önök úgy gondolják, hogy az önök számára továbbra is a pocskondiázás az út, ennek nyilván majd a választóurnáknál lesz következménye.

Köszönöm szépen a szót. (Taps a kormánypárti oldalon. - Derültség az ellenzéki oldalon.)

Forrás: parlament.hu