KOVÁCS KÁLMÁN informatikai és hírközlési miniszter: Először is, miután ön, képviselő úr, figyelemmel kísérte például ennek az európai irányelvnek a történetét, akkor tudja nagyon jól, hogy éppen amióta van Informatikai Minisztérium, azóta változott meg ebben a kérdésben a magyar álláspont, és osztja most már a mi álláspontunkat a magyar kormányzat. Nem ennek a kormánynak kellett megváltoztatni az álláspontját, hanem az előző kormány tárgyalási szériában alkotott irányelvét kellett megváltoztatnunk.
A második: miután ismeri a szakmát, tudja, hogy az informatikai iparág idei esztendeje igen-igen eredményes esztendő, körülbelül 25-30 százalékos növekedést mutat a bevételi oldalon a hazai iparág, tehát ez az esztendő sikeresztendő lesz.
A harmadik: ön is tudja, hogy az elektronikus hírközlési törvénnyel létrehoztuk a fogyasztói érdekek képviseletét, ami egy új történet Magyarországon, hogy végre az informatikai és hírközlési területen is van erre szakosodott fogyasztói érdekvédelem éppen a fogyasztók, az egeret kattintók érdekében. Azt gondolom tehát, hogy a minisztérium figyel (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) nemcsak a távközlési, hanem az informatikai szektorra is.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés