VINCZE LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Talán az én körzetem a legérintettebb az autópálya-építésben és főleg a csomópontok kérdésében is, hiszen majdnem Félegyházától Szegedig tart a választási körzet. Megemlíteném még egyszer, mert maradt ki település, amelynek lakói szintén ezen a csomóponton kívánnának följárni, elmondom még egyszer: Dóc, Sándorfalva, Szatymaz, Balástya, Forráskút és természetesen a homokhátság települései, Mórahalom térségével egyetemben.

Amit az eddigieken kívül duplán is aláhúznék, hogy Balástya település vonatkozásában amennyiben nem épül meg a csomópont, ott bizony valamiféle más megoldásban kellene tüsténkedni. Gyakorlatilag vagy elkerülő út, vagy bármi egyéb; igazából spórolás nem történne egy ilyen félmegoldás bevezetésével, tehát mindenképpen indokolt a csomópont. Hiszen azon kívül, hogy a csomópont megközelítése mennyire szolgálná az ott élő emberek feljutását, és mennyire megrövidítené a távolságot számukra, fordítva is igaz, hogy a bárhonnan érkező vállalkozók, vállalkozások - amiben egy kicsit ínséget szenved ez a térség - könnyebben elérnék a környező településeket.

Nem beszélve arról - és nagyon fontos, hogy fordított világ alakulhatna ki azzal együtt, Szeged felé, visszafelé kellene először menni, hogy ott följusson valaki a pályára -, nem utolsó szempont véleményem szerint az sem, hogy Szeged viszonylag zsúfolt közlekedése már így is terhelve van, és ez még jobban terhelné. Innentől kezdve nagyon indokolt a balástyai csomópont megépítése, és nagy tisztelettel kérem a miniszter urat, hogy támogassa ezt az indítványt.

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu