SZABÓ LAJOS, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Elnök asszony, köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Mint ahogy az előterjesztőtől, illetve a bizottsági vélemény előadójától ezt hallhatták, ez a törvényjavaslat egy jogharmonizációs kötelezettség teljesítését valósítja meg, és ezt a házi feladatot már úgy valósítjuk meg, hogy tagjai vagyunk az Európai Uniónak, tehát nem meg kell felelnünk belépés előtt egy kényszernek, hanem van egy házi feladat, amelyet elfogadott az Európai Unió, és ezt a házi feladatot végre kell hajtani. Azt vitatni sehol nem szokták, hogy a házi feladatot meg kell-e csinálni, maximum arról lehet szó, hogy a házi feladatot milyen módon valósítjuk meg. Ennek a megoldásnak a módozata és a minősége lehet a kérdés, amiről itt ma és az elkövetkezendő időszakban vitatkoznunk, beszélgetnünk kell.

A pénzügyi konglomerátumokhoz tartozó hitelintézetek, biztosítók és befektetési vállalkozások kiegészítő felügyeletéről szóló irányelv magyar jogrendbe történő beillesztése tehát mindezek alapján nem mechanikusan, sematikusan lemásolva az irányelv szövegét történik, hanem a magyar sajátosságoknak megfelelően, a három érintett intézményi kört szabályozó törvények módosításával.

(12.00)

Így a pénzügyi szolgáltatásokat szabályozó három alapvető törvénybe, a hitelintézetekről és pénzügyi vállalkozásokról szóló, a tőkepiacról szóló, valamint a biztosítókról és a biztosítási tevékenységről szóló törvénybe épülnek be a kiegészítő felügyeletre vonatkozó rendelkezések. Mint az előterjesztésből is láthatjuk, az alkalmazandó szabályok azonosak, az eltérés mindössze az intézményi megközelítésben rejlik. A felügyelet az intézmények egyedi és összevont felügyelése mellett most egy újabb, az előbbieket nem helyettesítő, hanem - mint az elnevezés is mutatja - egy kiegészítő felügyelet végzésére kap felhatalmazást.

A felügyelet szerepének hangsúlyozása azért is fontos, mert e szerteágazó tulajdonosi struktúrájú csoportok pénzügyi konglomerátummá válását is ő képes felismerni, és e felismerés érdekében figyelni köteles a tulajdoni viszonyok alakulását. Ez a vizsgálódás rendkívül lényeges abból a szempontból, hogy ne lehessen potenciális kockázatokat elrejteni, és ezáltal a pénzügyi rendszer biztonságát veszélyeztetni. Ráadásul ezek a pénzügyi konglomerátumok több országra kiterjedően is működhetnek, tudnak működni, így több felügyeleti hatóság is érintett lehet a felügyeleti feladatok gyakorlásában.

A feladatok világos elhatárolását segíti az a rendelkezés, amely a kiegészítő felügyeleti feladatok gyakorlását egy fő felelős hatóság, az úgynevezett koordinátor feladatává teszi, meghatározva egyúttal a többi érintett hatóság feladatát is. Komoly együttműködésre lesz tehát szükség a különböző felügyeletek között. A mi helyzetünk talán egyszerűbb ebből a szempontból, hogy Magyarországon már egységes felügyelet működik ezen a területen. Úgy vélem, hogy az előterjesztett törvény elősegíti a pénzügyi rendszer egészének stabilitását, ezáltal az ezen intézményekkel kapcsolatba kerülő ügyfelek védelmét is fokozza, mint ahogy ez kiderült, a költségvetési bizottság ülésén is egy nagyon fontos szempont volt. A törvény által tartalmazott fogyasztóvédelmi rendelkezések szintén azt a célt szolgálják, hogy az ügyfelek szélesebb körű, alaposabb tájékoztatását eredményezzék.

Az eddigi, ilyen tárgyú viták tapasztalatai azt mondatják velem, hogy valóban lehet ez egy olyan törvény, amelyet megfelelő megvitatás után, a szükséges módosítások elvégzése után a Ház egyhangúlag tud elfogadni, és talán, ha ennyit személyesen megjegyezhetek, a törvénnyel foglalkozó fideszes képviselőtársam, Dancsó József személye is lehet garancia arra, hogy egy nagyon felkészült, tisztességes szakmai vita fog folyni ebben a kérdésben. Az MSZP frakciója nevében ezt a törvényt elfogadásra javaslom. Köszönöm a figyelmüket.

Forrás: parlament.hu