BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Egy hónapja sincs még, hogy az egész ország figyelt az olimpiára nagy érdeklődéssel, együtt szurkoltunk és örültünk, néha szégyenkeztünk, közös közösségi élményünk volt. Soha nem látott érdeklődés kísérte ezt a rendezvényt a Magyar Televízió részéről is, két héten keresztül élő egyenes adásban figyelhettük az eseményeket.
Annál nagyobb a kontraszt azzal a rendezvénnyel kapcsolatban, amiről most szólni szeretnék. Hiszen ezen a héten, 17-én indul a világ második legnagyobb sportrendezvénye, a XII. paralimpiai játékok. Erről a játékról, azt gondolom, méltatlanul kevesen tudnak, kevesen figyelik, és kevesen fognak tudni tájékozódni mindarról, ami 17-e és 28-a között történik majd. Pedig, mint mondom, ez a világ második legnagyobb sportrendezvénye, ahol 143 ország közel 4 ezer versenyzője fogja megmérni a tudását 19 sportágban, ugyanúgy Athénban, ahol az olimpiát megrendezték.
Magyarország is jelen lesz ezen a sporteseményen, 38 játékosunk, versenyzőnk megy ki erre a versenyre, és tíz sportágban fog megküzdeni. Az előbb azt mondtam, hogy méltatlanul kevés figyelem kíséri ezt a rendezvényt, ezért is kértem szót a tisztelt Házban napirend előtt. Egy héttel ezelőtt, amikor ezeket a versenyzőket búcsúztatta a Millenárisban a kormány, ha tetszik, akkor még az sem volt világos, hogy egy háromfős tudósító csapat ki tud menni velük a versenyre, mert erre nem volt pénz. Erre hiányzott 8-10 millió forint. Éppen ezért a Magyar Paralimpiai Bizottság gyűjtésbe kezdett, támogatókhoz fordult, hogy össze tudja szedni ezt a szükséges mennyiségű pénzt.
De mielőtt a televízió szerepéről szólnék, azért hadd soroljam föl, hogy mikre lehet számítani, melyik az a tíz sportág, ahol ott leszünk. Jó okunk van remélni azt, hogy úszásban, vívásban, cselgáncsban érmet tudunk szerezni, éppúgy, mint korábban sikerült ez. Jó okunk van remélni, hogy új neveket tanulhatnánk meg, mint például a díjlovaglásban induló Andics Bernadettét, vagy a boccia című játékot játszó Béres Dezső, vagy Gyurkota József nevét. Ez a két sportág először szerepel a paralimpián, a boccia kifejezetten kerekes székben élő emberek számára kialakított, nagyon izgalmas labdajáték. De sorolhatnám a többi ágat is, ahol reménykedhetünk abban, hogy okunk lesz új neveket megtanulni, ugyanúgy, mint ahogy tettük ezt most már jó ideje az olimpián Nagy Tímea, vagy Janics Natasa nevével.
Ami miatt kétségek élnek bennem, hogy az ország valóban meg fogja ismerni őket, az az, hogy méltatlanul kevés tévéidőben kapunk majd erről a rendezvényről tudósítást. Szóbeli ígéret alapján arra lesz lehetőség, hogy tíz percben minden este az előző nap eseményeit összefoglalja a televízió. Tudom, és helyesnek tartom, hogy a politika nem szólhat bele a közszolgálati televízió műsorpolitikájába. De hiszem, hogy nemcsak én gondolom úgy, hogy a közszolgálati feladatból az következne, hogy jelentőségének megfelelően tudósítsanak minket erről az eseményről. Hiszen itt nemcsak az élsportról van szó, nemcsak kiemelkedő versenyekről, hanem sokkal többről: az élet szeretetéről, az élet igenléséről, arról, hogy sérülten, fogyatékossággal is lehet teljes életet élni.
(9.30)
Ezt az üzenetet közszolgálati feladat lenne a televíziónak eljuttatni minél több emberhez. Csak remélni tudom, hogy idővel a közszolgálati tévé vezetői is megértik ezt.
Köszönöm a figyelmet. (Taps.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés