DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök asszony. Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Országgyűlés! A Közbeszerzések Tanácsa 1995-ben történő megalakulása óta minden évben eleget tesz törvényben előírt kötelezettségének, és részletesen tájékoztatja az Országgyűlést a megelőző évi tevékenységéről, illetve a közbeszerzések tisztaságával és átláthatóságával kapcsolatos tapasztalatairól.
(10.20)
A közbeszerzésekről szóló régi és új törvény megalkotásának egyaránt az volt az elsődleges célja, hogy áttekinthetőbbé, nyilvánossá tegye a közpénzek felhasználását, biztosítsa az államháztartás alrendszerei vagyongazdálkodásának hatékonyságát, elősegítse a közpénzből beszerzett javak optimális minőségét és az esélyegyenlőségen alapuló verseny megvalósulását.
A közbeszerzési törvényben meghatározott célok érvényesülésének biztosítása érdekében jött létre a Közbeszerzések Tanácsa. A Közbeszerzések Tanácsának egyik nagyon fontos feladata az Országgyűlés évenkénti tájékoztatása, különösen a közbeszerzések tisztaságával és átláthatóságával kapcsolatos tapasztalatairól, valamint saját tevékenységéről.
A 2003. év tapasztalatai, illetve a Közbeszerzések Tanácsa tevékenységét összegző beszámoló megállapításai közül kiemelendőnek tartom, hogy a közbeszerzési eljárások számát és összértékét tekintve igen magas a nyílt eljárások részaránya. A 2003. évben ez megközelítőleg 77 százalék körül volt.
A közbeszerzési törvényben rögzített alapelvek, a széles körű nyilvánosság és az átláthatóság követelménye leginkább a nyílt eljárásokban érvényesülhet. A nyílt eljárások száma az európai országok gyakorlatához képest is igen magas Magyarországon. A nyílt eljárások magas arányát az Európai Bizottság is évről évre visszatérően elismerte országjelentéseiben, már amíg voltak országjelentések persze.
A közbeszerzések 2003. évi összértéke csökkenést mutat a 2002. évi értékhez képest, ezt már szinte minden előttem szóló megemlítette. Amint arra azonban maga a beszámoló is rámutat, e csökkenés egyrészt a költségvetési takarékossági intézkedéseknek is betudható, másrészt annak a következménye, hogy a 2002. év kiugró közbeszerzési átlagát elsősorban a 130 milliárdos autópálya-építéssel kapcsolatos közbeszerzési eljárás eredményezte, és értelemszerűen nem kerülhet sor minden évben 130 milliárdos egytételes beszerzésekre. Nem lenne tehát szerencsés olyan következtetéseket levonni, hogy a csökkenő tendencia annak lenne betudható, hogy az arra kötelezettek egy része beszerzéseit a közbeszerzési törvény megkerülésével bonyolította volna le.
Jóllehet nőtt a tárgyalásos eljárások száma az előző évihez képest, ugyanakkor ez nem mutat olyan mértékű emelkedést, amely aggodalomra adhatna okot. Azt sem szabad továbbá figyelmen kívül hagyni, hogy az ajánlatkérők számára maga a törvény ad felhatalmazást ezen eljárásfajta lebonyolítására, lefolytatására. Amennyiben egy ajánlatkérő a törvényi feltételek betartásával folytat le tárgyalásos eljárást, akkor teljesen jogszerűen jár el.
Mint az ismert a tisztelt Országgyűlés előtt, a közbeszerzésekre vonatkozó jogi szabályozás terén a 2003. évben jelentős változás következett be. Az Európai Unióhoz való csatlakozásra történő felkészülés jegyében a közbeszerzésekre vonatkozó hazai szabályozást is teljes mértékben hozzáigazítottuk a közösségi jogi követelményekhez, ahogyan azt tettük más jogágak tekintetében is. E munkából természetesen a képviselők is jelentős mértékben kivették részüket, hiszen mind a bizottságokban, mind pedig itt, a plenáris ülésen folytattunk vitákat arról, hogy a beterjesztett törvényjavaslat egyes rendelkezései mennyiben tudják mindazokat a célkitűzéseket megvalósítani, amelyeket a közbeszerzések jogi szabályozásától joggal elvárhatunk.
Egyébként azt mindenképpen örömteli fejleménynek tartom, hogy 2004 első felében - és ez természetesen a beszámolóban nem lehetett benne, de az elnök úrtól hallhattuk - már mostanáig több mint 650 milliárd forint értékű közbeszerzés valósulhatott meg, amely év végéig elérheti az 1000 milliárdot, és ez egy jelentős növekedésnek számíthat. Remélem, hogy ez a tendencia megmarad.
Amint az szintén közismert, az új törvény fő szabályként 2004. május 1-jével lépett hatályba. Néhány hónap telt tehát még csak el az új jogszabály hatálybalépésétől, így nem áll rendelkezésünkre túlzottan széles körben gyakorlati tapasztalat az új törvény és a hozzá kapcsolódó végrehajtási szabályok alkalmazásáról. Mindazonáltal a Közbeszerzések Tanácsa által szerzett tapasztalatok mindig fontos visszajelzést jelentenek a jogszabály-előkészítés számára.
A kormányzati munkamegosztás alapján az Igazságügyi Minisztérium felelős a közbeszerzésre vonatkozó jogszabályok előkészítéséért és előterjesztéséért. E feladatának teljesítése során minden esetben támaszkodik a Közbeszerzések Tanácsa tapasztalataira, javaslataira, és egyben szorosan együttműködik a Közbeszerzések Tanácsával az új szabályok kidolgozása során.
Ez érvényes az új közbeszerzési törvény előkészítésének folyamatára is természetesen. Ebből a szempontból is fontos számunkra a Közbeszerzések Tanácsa Országgyűlésnek benyújtandó éves beszámolója és annak vitája. Az is köztudott önök előtt, hogy a hazai közbeszerzési szabályozás felülvizsgálatával egyidejűleg a közösségi közbeszerzési szabályozás is felülvizsgálatra került. Sajnálatos módon csak 2004 márciusában került sor az új irányelvek elfogadására. Ez megakadályozta a hazai jogalkotást abban, hogy már az új közbeszerzési irányelvekhez igazítsa a magyar közbeszerzési szabályozást. Ugyanakkor, mint ahogy azt említettem, időközben elfogadásra és kihirdetésre kerültek az új közbeszerzési irányelvek, amelyek 2006. január 31-i végső határidőt szabnak a tagállamok számára az irányelvi rendelkezések hazai jogba történő átültetésére. Ez a kötelezettség természetesen Magyarországot ugyanúgy köti, mint bármelyik más tagállamot.
Az új közösségi közbeszerzési irányelvek hazai jogba történő átültetésével kapcsolatos szakmai munkát a kormány döntése alapján az Igazságügyi Minisztérium haladéktalanul megkezdi. Ebbe az előkészítő munkába bevonjuk mindazokat az államigazgatási és társadalmi szervezeteket, amelyek ajánlatkérőként vagy ajánlattevőként érdekeltek egy átlátható, korrekt és egyben hatékony közbeszerzési szabályozás megteremtésében. Az új közösségi követelményeknek való megfelelésre történő felkészüléssel párhuzamosan gondoskodni fogunk a közbeszerzési törvény hatályosulásával összefüggő gyakorlati tapasztalatok, problémák begyűjtéséről, feldolgozásáról és értékeléséről. Ennek során kiemelten kívánunk támaszkodni a Közbeszerzések Tanácsa, a Gazdasági Versenyhivatal, valamint a Legfelsőbb Bíróság tapasztalataira, véleményére.
Emellett az új törvény hatályosulását elő kell segíteni. Ebben nagy szerepe van a Közbeszerzések Tanácsának is. Ezt természetesen az iménti szóbeli kiegészítőből is világosan láthattuk, de kiderül a teljes tevékenységükből is. A gyakorlati alkalmazást, az esetleges kezdeti nehézségeket nagyban segítheti az oktatás, szükség szerint a Közbeszerzések Tanácsa részéről ajánlások kiadása. Az új közbeszerzési törvény kibővítette a tanács feladatait és hatáskörét, azonban az évenkénti beszámoltatás kötelezettségét nem érinti az új jogszabály sem. Így a közbeszerzéssel kapcsolatos jelenségekről, tapasztalatokról az Országgyűlés a jövőben is képet kaphat majd a tanácstól.
Nagyon remélem, hogy mind a beszámoló, mind pedig a vita majd meg fogja győzni az ellenzéki képviselőket is arról, hogy ezt a beszámolót érdemes elfogadni, és kérem önöket, hogy működjünk együtt abban, hogy az új szabályozás korszerűbb, hatékonyabb és még átláthatóbb viszonyokat teremtsen a Magyar Köztársaságban. Ennek reményében bízom abban, hogy egyhangú támogatásra találhat a javaslat, illetve a beszámoló az Országgyűlésben.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés