SZIJJÁRTÓ PÉTER (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök úr! Tisztelt Miniszter Úr! Megértem az ön nehéz helyzetét, hiszen nyilvánvalóan egy valószínűleg hivatalban lévő miniszterelnök ellen beszélni nehéz dolog, főleg akkor, amikor kormányzati székek, kormánypozíciók még inognak. De azért, miniszter úr, hadd tegyem fel önnek a kérdést, hogy hogyan higgyenek az emberek egy olyan ember szavának, aki azt mondja, hogy amikor hazamennek az emberek, azt mondhassák a gyermeknek, hogy fiam és lányom, csinálunk egy olyan világot, amelyben apád és anyád sokat keresve, értéket teremtve részt vesz a közösség dolgainak alakításábanö. Hogy hihetnek ennek a martfűi emberek? Hogy hihet ennek az a 221 ember, az a 221 család, akik 1999-ben egyik napról a másikra utcára lettek téve? Egy jól menő cégben dolgoztak, ebben a jól menő cégben megjelent az Altus, majd megjelentek az Altus által közvetve és közvetlenül tulajdonolt cégek is. Majd ez a cég csődbe ment, és állítólag a felszámoló biztos szerint még kifizetetlen köztartozásai vannak.
Hogyan higgyenek az emberek ezek után, miniszter úr? (Taps a Fidesz soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés