DR. GÓGL ÁRPÁD (Fidesz): Elnök Úr! Túl vagyunk a vezérszónoklatokon, itt néhány hibára, ellentmondásra hívták fel a figyelmet. Szeretném én is ezt tenni.

Boldvai képviselőtársunk azt mondta, hogy a tb-túllépést a nyugdíj- és a gyógyszerkassza magyarázza. Bőhm képviselőtársam is azt mondta, hogy a gyógyszer-kiegészítés volt az egyik oka. Nem, kérem, a rossz tervezés volt az oka, mert 309 milliárd lett a 277 milliárdos hiányból, abból a hiányból, amit az államháztartásról szóló törvény 86. § (9) bekezdése alapján már korábban a kormánynak rendeznie kellett volna. Azt hiszem, hogy itt az ideje, hogy a következő évi költségvetésben ezt megtegyék.

Azt hiszem, hogy még egy dologra fel kell hívjam a figyelmét Bőhm képviselőtársamnak, mert azt említette, hogy 14 éve csúszik az egészségügy reformja. Ez nem igaz. Az első ciklusban az Antall-kormány megtette azt a lépést, amivel az alapellátáshoz rendelte a reform kiindulását, sőt a társadalombiztosítás rendezettségét a keresztfinanszírozással rendbe tette a maga módján, a lehetőségeivel. A Bokros-csomag óta nincs keresztfinanszírozás, és az azóta bevezetett hiánypótló rendszerek nem fedezik az igénybe vevők mögött... - mert azt hiszem, körülbelül b)-től o)-ig van felsorolva az a csoport, akik mögött nincs járulék. Ezt kellene rendezni a jövő évi költségvetésben.

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.)

Forrás: parlament.hu