BÁRSONY ANDRÁS külügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Azzal a reménnyel jöttem ennek napirendi pontnak a tárgyalására ma délután ide a tisztelt Házba, hogy kevés olyan kérdés van, amely szélesebb egyetértésre találhat a magyar parlamentben. Kevés olyan kérdés van, amiben egyetértett a magyar politika valamennyi szereplője az elmúlt 15 évben; a felelősség a határon túl élő magyarokért és annak lehetőségét támogatandó, hogy ebben a Magyar Köztársaság kormánya egyezményes alapon, egyezmények alapján fellépjen, a nemzetközi jog és a kétoldalú megállapodások diktálta minden erővel.

Éppen ezért nem tudok mást mondani, mint azt, hogy azok a képviselők, akik úgy gondolják, hogy ezt az egyezményt itt és most nem kellene kihirdetni, azaz függetlenül attól, hogy Szerbia és Montenegró parlamentje már elfogadta és ratifikálta, adjuk meg a lehetőséget a szerb és montenegrói parlamentnek, Szerbia-Montenegró kormányának arra, hogy tagadja mindazokat a jogokat és kötelezettségeket, amelyeket ez az egyezmény számukra kötelezően előír; tagadják meg önök, akik nemmel kívánnak szavazni erre az egyezményre, az ottani magyarságtól annak lehetőségét, hogy hivatkozzanak a szerb és montenegrói jogrendszerbe beépülő autonómiára, hogy hivatkozzanak mindarra, amit ez az egyezmény számukra biztosít.

(17.40)

Én tehát azt kérem a tisztelt Háztól, hogy függetlenül attól, amitől érzelmileg persze egyikünk sem függetlenítheti magát - ottani honfitársaink ellen elkövetett erőszakos cselekményektől -, próbálja annak felelősségével vizsgálni ezen egyezmény ratifikálását, hogy ez jogokat és lehetőségeket biztosít mind az ottani magyarok számára, mind pedig a Magyar Köztársaság kormánya számára annak érdekében, hogy fellépjen a határon túl élő magyarok érdekében.

Ezért kérem, hogy támogassák az országgyűlési határozati javaslatot. (Szórványos taps az MSZP soraiból.)

Forrás: parlament.hu