ELNÖK: Köszönöm. Most a határozathozatal következik.

Képviselőtársaim, nem döntünk a kiegészítő ajánlás 12. és 21. pontjairól, amelyek az első helyen kijelölt bizottság állásfoglalása szerint nem felelnek meg a Házszabály rendelkezéseinek, továbbá az alapajánlás 15. és 34. pontjairól, mert azok nem kapták meg a szükséges bizottsági támogatást. Az ajánlás 7. és 25. pontjaiban szereplő indítványokat az előterjesztők visszavonták.

Tisztelt Képviselőtársaim! Az előterjesztő a T/11050/42. számú ajánlás 20., 39., 40. pontjait, valamint a kiegészítő ajánlás 1., 10., 16., 17., 18., 20. és 24. pontjait támogatja. Felhívom figyelmüket, hogy a támogatott javaslatok elfogadása kizárja az ajánlás 21., 22., 23., 24., 26., 32. és 33. pontjait, továbbá a kiegészítő ajánlás 23. pontját. Most az előterjesztő által támogatott módosító javaslatokról határoz az Országgyűlés. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e ezeket.

Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 328 igen szavazattal, 11 nem ellenében, tartózkodás nélkül a módosító javaslatokat elfogadta, és ebben Horváth Zsolt képviselő úr plusz egy igenje benne van.

Tisztelt Országgyűlés! Most azokról a módosító javaslatokról határozunk, amelyekről a Házszabály értelmében még szavazni lehet.

Az ajánlás 1. pontjában Szabó József Andor és Borkó Károly a törvényjavaslat 1. § (1) bekezdésében a törvény 12. §-ában a földtulajdonosok gyűlésének fogalmát módosítja. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: 149 igen, plusz Horváth Zsolt szavazata, tehát 150 igen szavazattal, 187 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett az Országgyűlés a javaslatot elutasította.

Az ajánlás 2., 4., 30. és 31. pontjaiban Pap János a törvényjavaslat egészében nyelvtani módosítást kezdeményez. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 152 igen szavazattal, 188 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasította.

Az ajánlás 3. pontjában Pap János, a kiegészítő ajánlás 2. pontjában pedig Ivanics Ferenc a törvényjavaslat 1. §-át módosítani kezdeményezték. Ez a rendelkezés a földtulajdonosok vadászati közösségének működésiszabályzat-készítési kötelezettségét írja elő.

Először az ajánlás 3. pontjáról döntünk. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés 149 igen szavazattal, 189 nem ellenében, tartózkodás nélkül a javaslatot elutasította.

Most a kiegészítő ajánlás 2. pontjáról döntünk. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés 151 igen szavazattal, 189 nem ellenében, tartózkodás nélkül a módosító javaslatot elutasította; a képviselő úr szavazata benne van.

A kiegészítő ajánlás 3. pontjában Ivanics Ferenc az 1. § (2) bekezdésében a törvény 12. § (3) bekezdésének kiegészítésével azt javasolja, hogy a működési szabályzat fő tartalmi kívánalmait is miniszteri rendelet tartalmazza. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés 151 igen szavazattal, 189 nem ellenében, tartózkodás nélkül a módosító javaslatot elutasította.

Az ajánlás 5. pontjában Pap János az 1. § (2) bekezdésében a törvény 12. § (4) bekezdésének elhagyását kezdeményezi. A javaslat elfogadása kizárja a kiegészítő ajánlás 4. és 5. pontjait. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 149 igen szavazattal, 189 nem ellenében, tartózkodás nélkül a javaslatot elutasította.

Most a kiegészítő ajánlás 5. pontjáról döntünk Sági József javaslata szerint. Ennek elfogadása kizárja a kiegészítő ajánlás 4. pontját. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: 152 igen szavazattal, 190 nem ellenében, tartózkodás nélkül a javaslatot az Országgyűlés elutasította.

(18.00)

Most a kiegészítő ajánlás 4. pontját teszem fel szavazásra, amelyet Ivanics Ferenc terjesztett elő. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a javaslatot 148 igen szavazattal, 190 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.

A kiegészítő ajánlás 6. pontjában Sági József a 2. § (1) bekezdésében a törvény 14. § (1) és (2) bekezdéseinek módosítását javasolja, amelyben az alacsonyabb számarányt kívánja megállapítani a földtulajdonosi gyűlés összehívásához és határozatának meghozatalához. A javaslat összefügg a kiegészítő ajánlás 7. pontjával, így ezekről együtt döntünk. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 151 igen szavazattal, 191 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasította.

Az ajánlás 6. pontjában Kékkői Zoltán a 2. § (2) bekezdésében a törvény 14. § (3) bekezdésének módosítását kezdeményezi. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a javaslatot 148 igen szavazattal, 192 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasította.

A kiegészítő ajánlás 8. és 9. pontjaiban Pap János a 3. § (1) bekezdésében a törvény 17. § (6) bekezdésének módosítását kezdeményezi, jogtechnikai fogalom alternatív meghatározásával. Először a kiegészítő ajánlás 8. pontjáról döntünk. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 151 igen szavazattal, 187 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasította.

Most a kiegészítő ajánlás 9. pontját teszem fel szavazásra. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a javaslatot 149 igen szavazattal, 192 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasította.

A kiegészítő ajánlás 11. pontjában Sági József a 3. § (2) bekezdésében a törvény 17. § (7) bekezdésének kiegészítésével a haszonbérleti szerződés megszűnésének új esetét terjeszti elő. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 151 igen szavazattal, 190 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasította.

Az ajánlás 9. pontjában Pap János a 4. §-ban a törvény 22. § (2) bekezdésének módosításával az egyes vadászati tilalmakat a vadaskertekre is ki kívánja terjeszteni. A javaslat elfogadása kizárja az ajánlás 8. pontját. A bizottságok nem támogatják.

Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 151 igen szavazattal, 188 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasította.

Az ajánlás 8. pontjában Szabó József Andor a 4. §-ban a törvény 22. § (2) bekezdésének kiegészítését javasolja. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 148 igen szavazattal, 187 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elutasította.

Az ajánlás 10. pontjában Ékes József és Lezsák Sándor az 5. § (3) bekezdésének elhagyását javasolják. A javaslat elfogadása kizárja az ajánlás 11. és 12. pontjait. A bizottságok nem támogatják.

Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 154 igen szavazattal, 189 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasította.

Most az ajánlás 11. pontját teszem fel szavazásra, Szabó József Andor javaslata szerint. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 151 igen szavazattal, 188 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasította.

Most az ajánlás 12. pontjáról döntünk, amelyet Pap János terjesztett elő. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 153 igen szavazattal, 191 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasította.

Az ajánlás 13. pontjában Pap János az 5. § (4) bekezdésében a törvény 30. § (3) bekezdése felvezető szövegének módosítását javasolja. Először a 13. pontról döntünk. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 150 igen szavazattal, 190 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasította.

Most az ajánlás 14. pontját teszem fel szavazásra. Ez a javaslat összefügg az ajánlás 16. pontjával, amely szerint az elfogott állatokat a területileg illetékes gyepmesternek kell átadni. A két indítványról együtt döntünk. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 150 igen szavazattal, 192 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasította.

Az ajánlás 17. pontjában Szabó József Andor az 5. § (4) bekezdésében a törvény 30. § (4) bekezdésének kiegészítését javasolja. A környezetvédelmi bizottság támogatja, a többi bizottság viszont nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a javaslatot 153 igen szavazattal, 188 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett elutasította.

A kiegészítő ajánlás 13. pontjában Pap János a törvényjavaslat 6. §-ának elhagyását kezdeményezi. A javaslat elfogadása kizárja az ajánlás 18. pontját, továbbá az egymással összefüggő 19. és 28. pontját. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a javaslatot 149 igen szavazattal, 192 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasította.

Most az ajánlás 18. pontjáról döntünk, amelyet szintén Pap János terjesztett elő. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a javaslatot 148 igen szavazattal, 191 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasította.

Az ajánlás 19. pontjában Borkó Károly a 6. §-ban a törvény 42. § (3) bekezdésének kiegészítését javasolja. A javaslat összefügg a 28. ponttal, így ezekről együtt döntünk. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a javaslatot 151 igen szavazattal, 190 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasította.

A kiegészítő ajánlás 14. pontjában Pap János a 8. § elhagyását javasolja, amely a vadgazdálkodási üzemterv új elemét, valamint jóváhagyásának és módosításának szabályait tartalmazza. A javaslat elfogadása kizárja az ajánlás 27. és az összefüggő 29. pontjait, továbbá a kiegészítő ajánlás 15. pontját. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a javaslatot 148 igen szavazattal, 189 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasította.

(18.10)

Most az ajánlás 27. és az azzal összefüggő 29. pontjait teszem fel szavazásra, Pap János javaslata szerint. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a javaslatot 148 igen szavazattal, 192 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasította.

Most a kiegészítő ajánlás 15. pontjáról határozunk, amelyet Sági József terjesztett elő. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

150 igen szavazattal, 189 nem ellenében, tartózkodó szavazat nélkül az Országgyűlés a javaslatot elutasította.

Az ajánlás 35. pontjában Pap János a 14. §-ban a törvény 68. §-ának (1) bekezdését kívánja kiegészíteni. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

151 igen szavazattal, 189 nem ellenében, tartózkodó szavazat nélkül az Országgyűlés a javaslatot elutasította.

A kiegészítő ajánlás 19. pontjában Kékkői Zoltán a 15. § (2) bekezdése bevezető szövegének kiegészítésével azt javasolja, hogy a terelővadászat helyett csak hajtóvadászatra kerülhessen sor. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

148 igen szavazattal, 192 nem ellenében, tartózkodó szavazat nélkül az Országgyűlés a javaslatot elutasította.

Az ajánlás 36. pontjában Gusztos Péter a 15. § (3) bekezdésében a törvény 71. § (2) bekezdésében a vadászat rendje megsértésének minősülő egyik esetben sorrendcserét indítványoz. A környezetvédelmi bizottság támogatja, a többi nem. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

138 igen szavazattal, 197 nem ellenében, 1 tartózkodó szavazat mellett az Országgyűlés a javaslatot elutasította.

Az ajánlás 37. pontjában Kékkői Zoltán a 15. § (3) bekezdésében a törvény 71. § (2) bekezdés e) pontjának elhagyását javasolja. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

150 igen szavazattal, 190 nem ellenében, tartózkodó szavazat nélkül az Országgyűlés a módosító javaslatot elutasította.

Az ajánlás 38. pontjában Pap János a 15. § (3) bekezdésében a törvény 71. § (2) bekezdése g) pontjának módosítását kezdeményezi. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

150 igen szavazattal, 190 nem ellenében, tartózkodó szavazat nélkül az Országgyűlés a javaslatot elutasította.

Az ajánlás 41. pontjában Pap János a 18. § (2) bekezdésének elhagyását kezdeményezi. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

149 igen szavazattal, 190 nem ellenében, 1 tartózkodó szavazattal az Országgyűlés a javaslatot elutasította.

Az ajánlás 42. pontjában Borkó Károly, valamint Orosz Sándor a 20. § (1) bekezdésében a törvény hatályát vesztő rendelkezéseinek körét szűkíti. A környezetvédelmi bizottság támogatja, a többi bizottság nem. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

140 igen szavazattal, 194 nem ellenében, 4 tartózkodás mellett az Országgyűlés a javaslatot elutasította.

Most a kiegészítő ajánlás 22. pontjáról döntünk, amelyet Borkó Károly terjesztett elő. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

141 igen szavazattal, 192 nem ellenében, 1 tartózkodó szavazat mellett az Országgyűlés a javaslatot elutasította.

Tisztelt Országgyűlés! Határozathozatalunk végére értünk. Megkérdezem képviselőtársaimat, van-e valakinek tudomása arról, hogy olyan módosító javaslat is volt, amiről nem szavaztunk. (Senki sem jelentkezik.) Senki nem jelzi, ezért a zárószavazásra a következő ülésünkön sort kerítünk.

Tisztelt Képviselőtársaim! Arra figyelemmel, hogy a frakciók nem terjesztettek elő javaslatot bizottsági tagcserére, személyi döntésekre a mai napon nem kerül sor.

Határozathozatalunk végére értünk. Egyperces technikai szünetet rendelek el. Köszönöm figyelmüket. (Rövid szünet. - A képviselők többsége elhagyja az üléstermet.) Kérem távozni kívánó képviselőtársaimat, hagyják el az üléstermet! (Megtörténik.)

Soron következik a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája. Az előterjesztést T/11291. számon, a bizottságok együttes ajánlását pedig T/11291/7. számon kapták kézhez. Indítványozom, hogy az összefüggésekre figyelemmel a részletes vitát egy szakaszban folytassa le az Országgyűlés.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, egyetért-e a javasolt vitaszerkezettel. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.)

A látható többség az indítványt elfogadta.

Megnyitom a részletes vitát az ajánlás 1-4. pontjaira. Megkérdezem, kíván-e valaki felszólalni öt percben. (Senki sem jelentkezik.) Senki nem jelzi felszólalási szándékát.

Megkérdezem Pál Tibor államtitkár urat, kíván-e élni a felszólalás lehetőségével. Pál Tibor államtitkár urat illeti a szó.

Forrás: parlament.hu