DR. NÉMETH IMRE földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: Valóban, képviselő asszony, úgy gondolom, hogy mindenkinek a földtulajdonáról nagyon egyszerű tudomást szerezni, hiszen elő kell venni a vagyonnyilatkozatát, meg kell nézni, hogy abban milyen földtulajdon szerepel. (Dr. Vojnik Mária: Így van!)

Az ön információja teljesen téves a tekintetben, hogy a föld bérbe adásához a tulajdonos kap-e támogatást, ugyanis nagyon egyszerű, meg kell nézni a támogatásokról szóló jogszabályt, az egyértelműen mutatja, hogy támogatást csak a földhasználó kap, korábban is az kapott és jelenleg is az kap. Mivel én nyilatkoztam a képviselő asszonynak, hogy egyetlenegy négyzetméter föld művelését sem végzem, mert nincsenek hozzá eszközeim meg időm sincs rá, így én egy fillér támogatást nem tudok igénybe venni kormányzati pozícióban.

Természetesen termőföldet a saját állandó lakhelyem közelében vásároltam, nem Tokajban, képviselő asszony (Közbeszólás az MSZP soraiból: Így van!), ez mutatja, hogy nem befektetési céllal vásároltam (Az MSZP soraiból: Nem is Felcsúton!), de kerülhetek még olyan élethelyzetbe, hogy gazdálkodnom kell (Közbeszólás az MSZP soraiból: Ez igaz!), ott a lehetőség, remélhetőleg sikeresen fogom tenni.

Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP soraiból.)

Forrás: parlament.hu